2014. május 12-én lakossági fórumon mutatták be a tervezett, egész Egert átszelő kerékpárút koncepcióját, és beszéltek a városvezetők és a tervezők a részletekről. Kiemelten a Mátyás király úti szakaszról, ahol a kerékpárút építést végig összekötik a járda megújításával.
Critical Mass Eger 2014 – fotók, videók
Critical Mass Eger, 2014. április 22.
Április 22-én, a Föld napján újra együtt tekerhetünk Egerben. Cél a városi bringázás népszerűsítése. Ennek örömére csináltunk nektek egy meglepetésfotót.
Bringával a Dobó téren?
Taníts ökosan!
Ökotovábbképzési lehetőség fiatal pedagógusoknak, pályakezdőknek, végzősöknek! Akik szeretnék a jövő generációját még felkészültebben „taní-tani”. Az ökotárbor 15 fő számára nyitott Egerben. Akár szakdoga is lehet belőle! Tovább…
Batyu – vásárlói közösség alapítása Egerben
Egerben két éve érlelődik egy vásárlói közösség kialakításának gondolata. A Tudatos Vásárlók Egyesületének szervezésében több előadás, képzés is volt pl. közösségi mezőgazdálkodás témában is. (A Part Egyesület volt többször is a helyi szervezője ezeknek.) Most úgy néz ki, hogy eljött az ideje, hogy összeálljon minden egy képpé és megalakuljon a vásárlói-termelői közösség. Az első megbeszélés december 17-én lesz. Alakul a Batyu.
Tovább…
Közösségi biokertészet Egerszóláton
Egerben is megfigyelhető az a tendencia, hogy a helyben termelt és a bio élelmiszerek egyre népszerűbbek, bár tömeges keresletről azért nem beszélhetünk. A helyi élelmiszerekkel, a közösségi kertészettel, a vásárlói közösségekkel több projekt, előadás is foglalkozott a közelmúltban a városban. Az aktív szereplők közül most egy olyat szeretnénk bemutatni, aki évek óta foglalkozik Egerszóláton családi méretben gazdálkodással, biotermeléssel és a közeljövőben újabb lépéseket tervez a helyi piacon való aktív megjelenés felé. Csathó Tiborral, az egerszóláti Táltoskert megálmodójával beszélgettünk. Tovább…
Tájexpo és Gőgös Gúnár Party
Lokális agrobuli lesz a Bolyki-pincészetnél 2013. november 16-17-én. Mi pl. nagyon komáljuk az ilyen helyi kezdeményezéseket.
Zöldülés a Márai Központban
2013. november 3-án, vasárnap 10 és délután 4 között a szépasszonyvölgyi Márai Központban egy jó kis öko program várja közönségét. Megismerkedhettek pl olyan régi praktikákkal, melyek ma is jól működnek a háztartásban, az energiafelhasználásban és a szépségápolásban. És aki még nem látta a Völgyben a szabadtéri színpad mellett épült Márai Központot, az egyben egy új és jó kie egri helyet is felfedezhet magának. A vasárnapi rendezvény ingyenes. Tovább…
Előadás a téli madáretetésről: mivel, hogyan és mikor?
Az egri Kaptárkő Egyesület ismét beindítja a Zöld Kör előadássorozatot. 2013. november 6-án a madarak téli etetéséről lesz szó. Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad. Tovább…