Esély-jövő-élmény címmel írta ki első pályázatát az Egri Közösségi Alapítvány. Mutatjuk a részleteket.

Elkötelezett egri polgárok csapata eltökélte, hogy összegyűjt 1 millió forintot az Egri Közösségi Alapítvány létrehozására, az alaptőkére.
Egerben novemberben lesz az első TEDx konferencia. Aki tudja, hogy miről szól a TED mozgalom, az mehet tovább az esemény oldalára, de aki most ismerkedik ezzel az inspiratív kezdeményezéssel, annak íme egy kis háttérinfó.
Egy egri apuka, azaz Alma és Véda apukája rövid rajzfilmek segítségével mesél a világról a lányainak – és másoknak. A dolog annyira bejött, hogy a megosztott videókat már rengetegen fedezték fel. Az alkotó ráadásul új sorozatot is indít.
Most októberben indul be az a vállalkozásindító klubsorozat, melynek célja, hogy az egri egyetemistáknak és a városi érdeklődő innovátoroknak, startuppereknek és társadalmi vállalkozóknak nyújtson egy olyan gyakorlatorientált oktatást, ami fejleszti az egri vállalkozói közösséget és segíti az ígéretes projektek (nemzetközi) piacra jutását.
Erről a hasznosnak ígérkező programról beszélgettünk Rab Mátéval (Igen Debrecen), aki a program tartalmi elemeiért felel és Jordán Dániel (Eszterházy Károly Egyetem) főszervezővel.
A Workspace megszűnt. Ajánljuk a Labor közösségi irodát: www.laboreger.hu
Június közepén nyitott Eger első közösségi irodája. Járdán Áron alapítóval, fiatal egri vállalkozóval beszélgettünk arról, hogy mit is tud ez a fajta iroda, van-e létjogosultsága Egerben, illetve, hogy kiket és mivel vár a hely.
Egy ötlet akkor ér a legtöbbet, ha meg is valósítják. Az egri Bárdos Krisztián egy országos verseny megnyerése után pedig már azon az úton halad, hogy okostáska ötlete a piacot is elérje. Akár szó szerint is, mert lopástól védő táskája, akár egy zsúfolt piacon is jól jöhet majd. A 17 éves Krisztiánnal beszélgettünk az ötletéről, startupperségről, önkéntességről.
A debreceni startup élet egyik jeles szereplőjével, Kiss Ákossal beszélgettünk ökoszisztéma fejlesztésről, hazai vidéki lehetőségekről, állami szerepvállalásról. Ákos több rendezvény kulcsembere, a startupokat segítő INPUT program debreceni koordinátora és a startupperség sem áll távol tőle. Volt hát miről kérdezni.
Egy februári ködös, hideg reggelen ketten kerekedtünk fel Egerből, hogy megnézzük közelebbről a debreceni startup ökoszisztémát. Annak egy szeletét. Megérte.