Taníts ökosan!

Taníts ökosan - pályázat

Ökotovábbképzési lehetőség fiatal pedagógusoknak, pályakezdőknek, végzősöknek! Akik szeretnék a jövő generációját még felkészültebben “taní-tani”. Az ökotárbor 15 fő számára nyitott Egerben. Akár szakdoga is lehet belőle!

Unod már az iskolapadot, de szeretnél fejlődni? Nincs még munkatapasztalatod? Kreatív vagy és a csapatmunka sem jelent számodra gondot? Akkor várják jelentkezésedet az Egerben megrendezésre kerülő 4 napos programra. A Harmónium Egyesület fiatal tanárok és pedagógia szakos hallgatók jelentkezését várja környezetvédelmi témájú táborára.

A Nemzeti Alaptanterv előírásai szerint a környezetvédelem nem önálló tárgyként, hanem integráltan oktatandó. Éppen ezért célunk segítséget nyújtani és eszközöket adni a fiatal, pályakezdő tanárok és végzős hallgatók számára a fenntarthatósági kérdések integrálására, saját tantárgyuk tematikájába. A négy napos program olyan gyakorlati tudást biztosít, amelyet pályakezdő pedagógusok hasznosítani tudnak majd munkájuk során, bármely szakterületen. A tábor részvevői a konkrét feladatoktól kezdve a csoportmunkáig különböző gyakorlati módszerekkel ismerkedhetnek meg.  Az érintett témakörök között szerepel többek között az újrahasznosítás, a víztakarékosság, a közlekedés, az étkezés, fényszennyezés és a közösségi média használata, stb.

A pályázók köre:

  • bármely szakos, friss diplomás pedagógus vagy
  • végzős pedagógia szakos hallgató,
  • aki még a 26. életévét nem töltötte be
  • érdeklődik a környezetvédelem iránt és érdekli az integrált környezeti nevelés.

A pályázati anyagnak tartalmazni kell a jelentkező önéletrajzát és motivációs levelét. A motivációs levélben a jelentkezőnek meg kell indokolnia, hogy miért jelentkezik a programra. Másrészt a pályázótól olyan kreatív feladatjavaslato(ka)t várunk, amelyben megjelenik a környezettudatos szemléletmód. A célcsoport a 12-14 éves korosztály. A feladatoknak természetesen kapcsolódnia kell a pályázó szakjához. Például egy matematika szakos hallgatótól/tanártól olyan matekpélda ötleteket várunk, amelyben megjelenik a környezetvédelem.

Taníts ökosan! Kreatív környezeti nevelés pályázat fiatal pedagógusoknak

Kiíró: Harmónium Egyesület
Beadási határidő: 2014. január 6. (meghosszabítva!)
Elbírálás időpontja: 2014. január 10. (péntek)
A tábor várható időpontja: 2014 február első felében (várhatóan 2014. február 06-09)
Helyszín: Eger (Eszterházy Károly Főiskola)

A pályázat benyújtása elektronikus úton történik. A jelentkezéseket ökotábor tárgy néven a következő e-mail címre várják: harmoniumegyesulet@t-online.hu
A tábor alatt az ellátás (étkezés, szállás) és az oktatás biztosított, az utazást a résztvevő állja!

A pályázatokat a Harmónium Egyesület környezeti nevelője, valamint elnöksége választja ki. A nyertes 15 főt e-mailben értesítik az eredményről.
További információ: info@harmonium.hu, +36-1-2103090

harmonium egyesulet

A Harmónium Független Kommunikációs Egyesület 2004-ben alakult azzal a céllal, hogy egy tudatosabb társadalom felé vezető úton segítse a jövő társadalmát. Mindezek érdekében évente több környezetvédelmi és kulturális témájú programot indít. Így jött létre az Aprólépés elnevezésű kezdeményezés, amely általános- és középiskolás diákoknak kínál pályázati lehetőségeket, hasznos tippeket és elméleti tudást a környezetvédelem területén. A Gazdálkodj okosan! címet viselő országos környezetvédelmi szemléletformáló kampány során az online oldaluk az egyetlen zöld ifjúsági portállá nőtte ki magát.

A jelenlegi program célja az ökológiai szemléletformálás és a környezettudatos viselkedési módok széleskörű elterjesztése.

Net:: www.harmonium.hu, www.aprolepes.hu, fb esemény

Megjegyzés készítése