Ők a HAANG adók – Interjú Miklós Noémivel

bday_logo_final
(logo: Fejérváry Tamás)

Az utóbbi időben igyekszem egyre több figyelmet szentelni annak, hogy az új kor zenéi ne rohanjanak el mellettem és lényegében ebből jött az az ok-okozati összefüggés is, hogy a budapesti szórakozóhelyeket járva belefutottam az igazi hazai underground hangadókba. Attention! Achtung-Achtung! Érdemes, mert ha csak rövid időre is, de sikerült a HAANG-ot szavakba öntenünk, egy kis külső segítséggel persze.

De mi is a HAANG?

A wikipédia szerint – tömören és velősen – „a hang a fül, a hallás által érzékelt inger”. Ugyanakkor fontos tudnunk, hogy ez a HAANG, nem az a hang! De, akkor ki vagy mi is? Kezdünk összezavarodni ugye? No, ezért is hívtuk meg egy rövidke elbeszélgetésre annak egyik alkotóját, Miklós Noémit, hogy segítsen nekünk elmagyarázni.

Ő pedig jött is, és rövid levelezés után be is ültünk a Chili Bar-ba, és beszélgettünk egy nagyot. Meg kell hagyni, a rövid levelezésből egy laza két órás sztorizgatás lett, aminek hála egy igen kerek képet kaptunk a teremtőkről. Mert az szinte azonnal kiderült, hogy többen vannak, nem csak ő egy személyben, sőt! Nem csak ők vannak, de mi is vagyunk, mint alkotók, hisz egy olyan kezdeményezésről van szó, ahol a szervezők és a közönség közösen alkot. A miérteket még fogjuk boncolgatni picit, de Noémi szavaival élve…

„A ki# az ti vagytok, az alkotók és a közönség. A miisez# pedig az egyik legegyszerűbben definiálva, a szokásostól eltérő, színvonalas elektronikus zenét szerző, hazai művészek gyűjteménye.”

(fotó: Bugár Máté, lásd: MADE by MATE)

Első alkalommal egy Kontrás bulin futottam beléjük, mégpedig úgy, hogy a kedves jegyszedő a pecsét mellé egy pár matricát is a kezembe adott egy nagy mosoly kíséretében. Meg kell hagyni, akkor még nem gondoltam volna, hogy közel egy év múlva már nektek fogom bemutatni azt, ami előtt akkor még én is csak értetlenül pislogtam. WTF is this? No sebaj, pláne hogy kiderült.

A háttéri munka már 2013-ban megindult – mesélte Noémi – melynek megalkotásában olyan tényezők játszottak közre, mint a véletlenek, a barátkozás, egy csipetnyi hirtelen indíttatás, és persze a zene szakadatlan szeretete.

„Úgy éreztem több zenét hallgatok, mint egy átlagember. Figyelek, kutatok régóta, az utóbbi időben főleg magyarokra koncentrálva. Erre egy kiszámíthatatlan, vicces eset alkalmával megismertem a Medveczky Dórit, akivel túl sok minden volt bennünk a közös. Elsősorban az ízlésünk, ez adta a végső löketet.”

„Az információ megosztása inspirált. Ez olyasmi, mint mikor történik veled valami nagyon oltári és minél több barátodnak szeretnéd elmesélni, mert kikívánkozik és mert bízol benne, hogy ők is jót mulatnak, feltöltődnek, veled nevetnek. Csak ez még több emberre tartozik.”

Ergo ők nem csak átélni szerették volna azt, amit mindenki, de meg is szerették volna osztani velünk, hogy ezzel is egy kis örömöt, feltöltődést vigyenek az életünkbe. Így a keresgélés, csapatalkotás, támogatók, cikkírók és persze a zenészek felkutatása után 2014 áprilisában el is indult a haang.hu.

Az előmunkálatokban a lányok sok segítséget kaptak. Volt ahonnan többet, volt ahonnan kevesebbet, volt ahol névlegesen, volt ahonnan név nélkül, lényegében – mivel úgymond non-profit szerveződésről van szó – mindenki azt adta bele, amit tudott és ahogy tudott. Az arculat megalkotásában óriási segítség volt Fejérváry Tamás (digital designer/zeneszerző), akinek többek között a logó is köszönhető, a csapat szeme pedig Bugár Máté, aki fotóival tovább erősíti az oldal szakmaiságát.

Amikor a magazin indulásának első pillanatai kerültek szóba, Noémi mosolya igen árulkodó volt. Elmondta, hogy épp aznap aktiválták az oldalt, amikor a „Több technot a parlamentbe!” rendezvény is futott. Emiatt kissé idegesek is voltak, mivel az elektronikus zene – talán ennek az eseménynek is hála – a szokásosnál jobban a figyelem központjában volt, és hogy ez milyen hatással lehet majd rájuk nézve? De az idegességre nem volt ok. Nem akarták az emberek arcába tolni az infot. Nem kuncsorogtak like-ok után, de a megosztások mégis jöttek – és jönnek azóta is – és nevetve mondta el, hogy a pezsgő el is durrant aznap este. Érthető, sikerült egy víziót véghez vinniük, úgy, hogy figyelembe vették az emberek igényeit is, hogy mindenki mindig szelektál, hisz annyi minden jön szembe ma már az információs sztrádán…

„Olyan zeneszerzőket is szeretnénk támogatni, akik az underground részét képezik és nem feltétlen kaptak teret a megjelenéshez.”

(fotó: Bugár Máté, lásd: MADE by MATE)

Az interjú előtt már többször nézegettem az oldalt, és egy-egy kisebb buliról ismerősnek tűnő névbe bele-bele is hallgattam nem egy alkalommal. Teljes képem még ugyanakkor nekem sem volt ezelőtt, hogy kik jelentek meg eddig úgymond a HAANG gondozásában, így hát izibe utána is számoltam. Szám szerint 54 magyar producerrel találkoztam, és a szám meg kell jegyeznem szakadatlan bővül. Ki tudja, lehet mikor soraimat olvassátok már kétszer ennyi alkotó lesz porondon, csak győzzék az interjúkat a srácok. Ugyanakkor valami szembetűnő volt számomra, és ismerve Budapest multikulturális mivoltát, muszáj voltam rákérdezni erre. Eddig csak magyar előadókkal ismerkedhettünk meg az oldalon. Az ok? Very simple, és már most megnyugtatnék mindenkit nem kell semmilyen idióta politikai vesszőfutásra gondolnunk, nincs közük hozzá! Szívesen látnak kis hazánkban élő külföldieket, de az se baj, ha külföldön élő magyarok jönnének. A hangsúly legfőképp az inputon van, hogy itt vagy innen is kapja az illető. A lényeg, hogy legyen underground, legyen mindenképp igényes, néhol nem baj ha kicsit egyedi – sőt, épp ma hallgattam bele Zomblaze munkáiba, így nyugodt szívvel mondom – olykor lehet rímes, jöjjön szívből, ez a lényeg. Amint körülnéztek az oldalon ti magatok is látni fogjátok, stílusilag igen széles repertoárból lehet válogatni. Törtütem, négynegyed, ambient, downtempo és még sorolhatnám, van minden mi szem szájnak ingere. Ha még nincs platform ahol megjelenjen az adott zene, itt könnyen lehet helye.

„Nem szeretek kategorizálni, főleg hogy manapság a zenék egyre jobban fuzionálnak. Nem attól ízlik valami, és nem attól tapadsz rá esetenként egy-egy zenére, hogy milyen műfajba sorolandó.”

Manapság – tekintve, hogy az elektronikus zene megadta a lehetőséget mindenkinek – egyre több a feltörekvő tehetség. Sokat hallani, hogy ez persze a minőség rovására is megy, de pont ezért nagy pozitívum, hogy végre van egy olyan zenei katalógus, ahol nem a mainstream jön az arcunkba, hanem mondhatni nagyjából még névtelent kapunk, igazi undergroundot, ami ugyanakkor mégis alaposan körbe van rágva, igényes. A 444 már fel is figyelt a HAANG-ra és egy rövid cikkben szót ejtett róla, de egy fontos kérdés volna még mindenképpen, és ezt a kérdést fel is tettük.

Ha valaki szeretne a HAANG kötelékébe tartozni, hogyan juthat el oda, mi alapján karoljátok fel a tehetségeket?

„Ha mi felkarolásnak számítunk, abba én pirulok bele. Mindig úgy érzem, nekem megtiszteltetés, hogy ennyiféle tehetséges emberrel ismerkedhettem meg. Amúgy továbbra is éhezzük az újat, szóval keresünk, de a közeg és a budapesti éjszaka is mindig tartogat új figurákat. Totál nyitottak vagyunk és elérhetőek az oldalon és a facebook-on keresztül, csupán az idővel állunk hadilábon, így ha valaki meg szeretné mutatni magát akár zenével, akár írással, a lehetőség adott.”

Fontos tudni, hogy a magazin tárhelye, technikai kezelése pénzbe kerül, illetve a folytonosság fenntartása, hogy heti jelleggel újabbnál-újabb előadókat mutassanak be szintén igen nagy kutatómunkával jár és segítő kezeket igényel, nem beszélve az interjúanyagok elő- és elkészítéséről. Ők pedig sok segítséggel, de még mindig nem elegen végzik ezt a munkát. Talán ez az önkéntesség is az, ami mutatja elhivatottságukat és tovább emeli tevékenységük eszmei értékét. Az pedig, hogy mindezzel teret adnak arra, hogy az alkotni vágyók megmutathassák mit tudnak, azt hiszem jogosan teszi büszkévé őket. Jobban belegondolva, tényleg nem véletlen az sem, hogy bármerre tévedjek a budapesti szórakozónegyedekben, egy HAANG matricába szinte mindenhol belefutok. És nincs megállás, hisz céljaik eléréséhez tovább szövik a terveket, s ezen tervek megvalósulását is jelzi, hogy már két kisebb rendezvényen is túl vannak. Az első esemény a Trafó alaksorában lévő Kontra Klubban került megrendezésre és aki ott volt az tökéletesen átélhette körülbelül milyen irányvonalon szeretnének továbbmenni a „hangadók”. Míg a második esemény – a Together in the dark – a kolor moziszobájában volt és egy kellemes, bár nem teljesen HAANG feelinget adó ambient estet eredményezett. Így hát elmondható, hogy néhol vegyes tapasztalatokkal, de mindenképpen jó irányba mennek. Mindezen felbuzdulva a beszélgetésünk végére kicsit a fantázia és a remények irányába próbáltam terelni a beszélgetést, egy olyan kérdéssel, ami talán már mindannyiunk fejében megfordulhatott. Mégpedig. Ha kifogná azt a bizonyos aranyhalat, vajon mi lenne a három kívánsága? Gondoltam egy stúdió a zeneszerzőknek az alkotáshoz, még több jelentkező a magazin interjúinak elkészítéséhez vagy akár egy állandó platform fellépésekhez, mind nagy segítség lehetne. A válaszban viszont – igen pozitívan – csalódnom kellett.

„Nem szeretem a feltételes módokat. Valami vagy megtörtént, vagy éppen történik, vagy egyszerűen meg fog történni. Meg általában amúgy is úgy érzem, hogy az egész életem egy mesefilmsorozat, szóval az aranyhal is tuti szerepelt már benne.”

(fotó: Bugár Máté, lásd: MADE by MATE)

Ezen – meg kell hagyni – nagyon jót nevettem. Ráadásul ezután Noémi – szerencsénkre – elárulta, itt sem álltak meg a történések és remélhetőleg nem is fognak, hisz ha nem is állandó platformon – bár ki tudja – hamarosan érkezik a harmadik buli is, méghozzá május 9.-én az AnKertben egy szülinapi mulatság keretében, melyről szintén mesélt nekünk, sőt! Még egy titokba is be lettünk avatva, amit viszont jó sajtóshoz mérten nem oszthatunk meg veletek. Azt viszont körvonalakban elárulhatjuk mi várható majd ezen az estén.

„Nem volt cél egy műfajra határolódni, szerintem lesz merengés és mozgolódás is.”

Lesz ugye egy igen kreatív meglepetés (Konopás Judit Emese ötlete alapján), ami azt hiszem kifejezetten egyedivé fogja tenni a bulit és annyit megsúgok, hogy már csak emiatt is érdemes lesz ellátogatni a rendezvényre. Továbbá lesz négy kiváló alkotó – debüt fellépő és veterán „motoros” egyaránt – a pult mögött, akik szintén garantálni fogják a jó hangulatot. Kezdésnek ott lesz az alapítók egyik szíve csücske, Nome, aki egy kis kísérleti elektronikával fog minket elkalauzolni életének szerény mesevilágába. Majd jön az ASAN kollektíva tagja, Sabw a maga downtempo-triphop-ambient egyvelegével, hogy aztán erre rátegyen egy nagy lapáttal az a Sazabio, aki pop zenét játszik is, meg nem is. Végezetül pedig egy unit fellépő, Miller Fate zárja majd a sort, aki tökéletesen magába foglalja azt, amit a HAANG is képvisel, hisz igazából behatárolni zenéit lehetetlen volna. Szerzeményeit egy fajta elborult elektronika jellemzi, amiben ott motoszkál egy kis kísérleti downtempo, ami olykor extrém, de mégis fogyasztható house-ba csap át. Így hát eseménydús este elé nézünk majd ezen a szombaton is, hisz elég már csak a négy fellépő stílusvilágát figyelnünk és láthatjuk, négy igen különböző, de valamiben mégis hasonlót alkotó emberrel és zenéikkel találkozhatunk. Manapság megjegyezném, nem túl gyakoriak az ilyen esték, hogy egy szórakozóhely, egy színpadon ennyire színeset nyújtson, de erre Noémi csak ennyivel felelt:

„Nem szándékunk, hogy megváltoztassunk ízléseket, csak csiklandozni akarjuk őket.”

Én mindenképpen remélem, hogy a csiklandozás sikerrel jár majd és – a szervezők reményeihez híven – mosolygós este vár ránk, ahol beigazolódhat több minden is. Hogy még mindig van igény az új és minőségi hazai zenékre, nem csak a klubokban hallható, külföldről beáramló mainstream-re. Hogy az emberek szívesen segítenek, hogy egy rész egésszé és még többé váljon. Hogy az emberek kilépjenek az őket körülvevő burokból és illúzióikat átlépve nyissanak mások felé, hogy ennek hála még sok-sok tehetség kaphasson kis hazánkban lehetőséget arra, hogy az árnyékból kilépve tündökölhessen.

(flyer: Fejérváry Tamás)
Line up:
Nome
Sabw
Sazabio
Miller Fate
Visual: Bios

HAANG bday_01
Helyszín: AnKERT, Budapest, Paulay Ede utca 33.
Dátum: 2015. május 9. (szombat)
A rendezvényre való belépés díjtalan!
További információk a rendezvényről: itt!
A fellépőkkel készített interjúkat itt találod!

Pingbacks

  1. ELECTRIFY vol 10.@Trafó // William Basinski (US) / Andrew Pekler (DE) / Lanuk (HU) | partmagazin.hu
  2. HAANG szülinap vol 2 | partmagazin.hu
  3. HAANG szülinap vol 2. | partmagazin.hu

Megjegyzés készítése