Újabb izgalmas hétvége Egerben! – Jön a Feszt! Eger 2015

A tavalyi év sikerességén felbuzdulva, mindenki nagy örömére újra megrendezésre kerül a környék egyik legnagyobb fesztiválja, a Feszt! Eger. Lássuk, mivel kecsegtet hát a hétvégi program?

A május 28.-án este induló program-sorozat szervezői ismét odatették magukat, hogy a feledhetetlen szórakozás, az igényes választék mind-mind adott legyen a látogatók számára. A három napos fesztivál természetesen ismét a Bolyki Pincészetnél lesz, így a helyszín stílusosságát már most kipipálhatjuk, ha pedig valaki ne adj isten még nem járt volna a Bolykiban, nyugodt szívvel mondhatjuk, nem fog csalódni benne. Köszönhetően a birtok nagyságának idén három színpad előadói közül is lesz lehetőségünk válogatni. A porondon lesznek koncertek, elektronikus és utca zene egyaránt, sőt! A nyugodtabb kikapcsolódásra – vagy csak egy kis józanodásra – vágyók akár a kertmoziban is hátradőlhetnek, hogy egy-egy jó filmmel is elüthessék az időt barátaik társaságában, ha éppen úgy tartja kedvük.

Egy kis ízelítő 2014-ből:

A fellépőket érintően szintén igen sok hazai és minőségi előadó közül lesz lehetőségünk válogatni. Többek között olyan bandák csapnak majd a húrok közé, mint a Quimby, az Irrie Maffia vagy éppen a Heaven Street Seven! És a sort még bőven folytathatnánk, javasoljuk ti magatok is nézzetek körül, mert érdemes!

Érdemes lesz tehát a hétvégén Egerbe látogatnunk, hogy ismét borban és kellemes hangulatban bőséges napokat élhessünk át a Bolyki völgy mesébe illő környezetében! Mi ott leszünk, csatlakozzatok ti is!

Helyszín: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok, Eger, Losonczi Völgy
Dátum: 2015. május 28.-31.
Behopp: 3 napos bérlet elővételben 5500 Huf, helyszínen 7500 Huf, míg a napijegy elővételben 2500 Huf, a helyszínen 3500 Huf
További információk a fellépőkről, jegyárusító pontokról és egyéb információkkal kapcsolatosan itt a rendezvény weboldalán, vagy itt a rendezvény facebook oldalán!

Megjegyzés készítése