Esendő lelke válaszért könyörgött
Elméjébe zárva magában dühöngött
Párás ablakon kinézve a szürke világba
Hiába kapaszkodott a megszokott hiányba

Leszedte hamarost a falról a képeket
Elűzve gondokat, jó s rossz emlékeket
Könnyeit száműzve fehér zsebkendőbe
Belevetette magát Létbe és Időbe

A helyzet új volt, a szabályok mások
Helló, emberek, első benyomások
S míg barátra nem talált, egyedül bolyongott
Körülötte a tömeg egyre csak tolongott

Meglátott rosszakat és találkozott széppel
Haját, ha kócos volt, fésülte a széllel
S egy napon, mikor az odújába épp visszabújt volna
Egy másik jött hozzá, s csöndben átkarolta

Azóta már ketten állnak a tömegben
S ha megtalálod a szépet e szövegben
Már ketten állunk mi is, te és én a szélben
És nem sodródunk tovább Időben és Létben