Stephan Bodzin @ Corvin Club – programajánló

2016. április 9. emlékezetes napnak ígérkezik az elektronikus zene szerelmesei számára, az ok pedig nem más, mint egy név kinek fellépésének hírét mióta csak meghallottuk, számoljuk a napokat. A budapesti Corvin Club szervezésében érkezik: Stephan Bodzin!

Ha valakinek esetleg még se lenne ismerős neve… A brémai születésű Stephan Bodzin napjaink egyik meghatározó alakja lett az elektronikus zene, azon belül is a négynegyedes ütemek világában. És itt most nem csak zenei munkásságára gondolunk, hanem arra is, amit a Herzblut Recordings igazgatójaként véghezvitt, adván lehetőséget olyan producereknek zenéik megjelentetésére, mint Johannes Heil, Dominik Eulberg vagy éppen Max Cooper és a sort még bőven folytathatnánk.

Az idén 47 éves dj, producer és kiadóvezető a 2005-ös – Caligula című zenéjével való – berobbanása óta temérdek olyan kiváló zenével örvendeztetett meg minket, mint például – hogy csak párat említsünk – a Wir, a Sputnik vagy éppen a Sungam. A hazai közönség számára sem lehet ismeretlen neve, hisz tavaly májusban már járt nálunk az akkor még Corvintető néven pörgő szórakozóhelyen és szerencsénkre nem is utoljára! Zenéit illetően sokan a techno műfajába sorolják műveit, de mi csak akkor sorolnánk ide, ha nagyon kategorizálni szeretnénk, hisz zenéi távol állnak az egyszerű veretéstől, inkább jellemzi őket egy fajta kifinomult, érzéki hatás, ami könnyedén könnyeket csal még a legkeményebb szívekbe is. Ráadásul a hanghasználata is kifejezetten egyedinek mondható, telis-tele kissé már minimal-ba menő tompa, de még is lüktető ütemekkel.

Mindent összevetve egy meseszép estének nézhet elébe mindenki, aki úgy dönt, hogy részt vesz a rendezvényen. Ha szeretitek a négynegyedes ütemű, extravagáns hangzással megspékelt zenéket, vagy csak szeretnétek valami nem hétköznapit hallani, mi mindenképpen ajánljuk!

Line up:
Stephan Bodzin /Herzblut Recordings/
Metha /Secret Factory/
Detective Kelly /Secret Factory/

Dátum: 2016. április 9. 23:00
Helyszín: Corvin Club, Budapest, Blaha Lujza tér 1-2.
Belépő: Early Bird – 2.000 Huf, Elővételben 2.500 Huf, Helyszínen éjfél előtt 3.000 Huf, éjfél után 3.500 Huf
További információk itt a Corvin Club hivatalos oldalán!

Megjegyzés készítése