Hegyalja Fesztivál 2011

Ismét közeledik a Hegyalja! Beharangozó következik.

Ismét elérkezett a várva várt nyár, a dolgozó emberek, ha csak egy kis időre is, de szögre akasztják az öltönyt, a diákok a sarokba dobják a hátizsákot és előkerülnek a tavaly nyár óta porosodó sátrak, úti batyuk és elérkezik az utazás és szórakozás ideje. Megannyi ember csapja fel az újságok lapjait vagy izzítja be a számítógépét, és keres magának, vagy az egész társaságnak egy megfelelő helyet, ahol egy kicsit megfeledkezhet a hétköznapok mókuskerekéről, és önfeledt kikapcsolódásra adhatja a fejét. Már pedig mindenki, aki érez erőt magában (és miért ne érezne), annak első célpontja a hazai fesztivál élet lesz. Ezen embereknek egy csöppnyi segítséget nyújtva egy borban és vízpartban gazdag helyre fordítjuk most távcsövünket, hogy megnézzük „mi lesz a szomszédban”, vagyis mit ígér számunkra a Hegyalja Fesztivál Tokajban, kétezer-tizenegyben.

Hegyalja Fesztivál - Tokaj - 2011

Hegyalja Fesztivál – Tokaj – 2011

Idén is több színpad, és több zenei stílussal igyekeznek a házigazdák kielégíteni a nagyérdeműt. Kettőnk közt szólva, nem is érheti panasz a gazda háza táját, mivel idén is jobbnál-jobb fellépőkkel kecsegtetnek a különböző színpadok. De, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, ímhol egy kis ízelítő a színpadok felhozatalából napi bontásban.
Első nap – megérkezés
A frissen érkező fesztiválozókat már az első nap csupa vérpezsdítő dallam várja, hogy megadják a kezdő lökést egy jó hangulatú héthez. Fesztivál nyitónak a Hegy’ Stage-re érkezik a harmincadik jubileumát tavaly ünneplő Beatrice zenekar, valamint olyan más hazai előadók is láthatóak lesznek, mint az Ossian, a Hollywood Rose vagy a Csík zenekar. Azért, hogy ne múljon el külföldi izgalom nélkül az első nap, lesz még régi klasszikus a Scooter személyében, de fellép az új ausztrál metalcore istenség, a Parkway Drive is. A laza pörgést kedvelőknek lesz egy kis ska a The Toasters előadásában, és az igazi after hangulat megadásához reggelig Dj Senior Hal nyújtja majd a láb alá valót a Borsodi malátabárban.
Második nap – ébredés
Feljön a nap, az emberek kikandikálnak sátraikból, megannyi kómás, de vidám arc kezdi bontogatni a reggeli kávéját? (sörét), és közben megtárgyalni az előző napot, ki, hol milyet pörgött, és hol folytatják most. A fesztivál megannyi szórakozással szolgál napközben is, mindenki szabadon válogathat a különböző civil programokból, vagy nekiindulhat felfedezni a Tokaj nyújtotta lehetőségeket, melyet a fesztiválozókra felkészült sörsátrak, borászok és a fennkölt táj is ékesítenek. Miután pedig eltelt a nap jöjjön a zene. A fesztivál szervezői erre a napra is kitettek magukért, mivel nem kisebb nevek lesznek jelen, mint a tízedik stúdióalbumával érkező, kaliforniai punk banda, a Pennywise, vagy a szintén amerikai metal banda a Mastodon. Fellépnek a hazai zenei élet hip-hop éllovasai, a Hősök, NKS és Akkezdet Phiai, valamint az underground vonalat erősítendően fellép a flutebox megteremtője, az angol Nathan Lee és a Clinic. Az este zárásaként pedig nem más, mint a Tilos Rádióból is oly jól ismert Cadik-Palotai páros garantálja a biztos hangulatot MC Zeek asszisztálásával.
Harmadik nap – tetőpont
Számomra mindig a harmadik nap a csúcshatás egy fesztiválon. Ilyenkor érzi meg az ember, hogy már a fél fesztiválon túl van, és tudja, hogy az elkövetkező két nap is, bármennyire is jól érezze magát az ember, el fog röppenni, hisz mikor telik az idő leginkább, mint akkor, ha jó a buli. Ahhoz pedig, hogy ez így legyen, minden adott. De mi is az a minden? Lássuk csak. Lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere, jön a hatodik születésnapját ünneplő Irie Maffia, a snowboard életérzés megzenésítője, a Guano Apes, de érkezik a californiai thrash kultusz figurái közé tartozó Slayer is. A hazai „ízeket” kedvelőknek, csak hogy pár nevet említsünk, itt lesz többek közt Deák Bill, vagy a Dalriada. Az elektronikára menetelőknek pedig eljön a másodfénykorát élő Neo, a break beat hazai istennője Ludmilla, és csak hogy legyen hab is azon a bizonyos tortán, eljön egy örök klasszikus is a break beat és dubstep világából, az angol Elit Force.

Guano Apes

Negyedik nap – még egyszer utoljára
Végignézve a negyedik nap programján, az embernek felcsillan a szeme, a szervezők (szerencsére) most sem hagyják, hogy nyugodt szívvel menjünk haza. Az utolsó nap az amire, mindenki még összekapirgálja minden rejtett erőtartalékát, mert még egyszer utoljára megéri? Meg bizony, mert nem kisebb nevek érkeznek kicsiny hazánkba, mint a trip-hop és a drum and bass egyik koronázatlan királya (királynője), Kosheen, vagy a német metal alakulat, a Heaven Shall Burn. Eljön még a brit zenei szuper producer és a nuskuul drum and bass egyik meghatározó alakja, John B. De, azért hogy a tört ütem kedvelői még tovább örülhessenek, „taxival” érkezik Jade, valamint a végére két hazai dj is megcsillogtathatja képességeit, hisz jön a szegedi Technoid Community egyik vezéralakja, Percy és a nem kis hírnévnek örvendő Therapy Session sorozatban is látható Savage.

John B

És a sort még folytathatnám, hisz a fennmaradó fellépők, mind-mind ígéretes élményt jelentenek, de egy ilyen élményt tapasztalni lehet csak igazán, így nem marad más, mint sátrat-táskát a hátra, és irány az állomás, csak mindenki ügyeljen rá, hogy jó irányba váltson jegyet.

Megjegyzés készítése