Fald fel a várost! – Gasztroverseny kicsiknek és nagyoknak!

Az utóbbi években kezd megszokottá válni – és emiatt azt hiszem szerencsésnek mondhatjuk magunkat -, hogy legyen szó akár zenéről, művészetekről vagy a filmvilágról, hazánkba is egyre inkább törnek be a külföldi élvezetek, szokások. Ennek is hála elmondhatjuk, multikulturális országgá kezdjük kinőni magunkat – még ha ez pár embernek annyira nem is nyeri el tetszését.

Nincs ez természetesen másképp a gasztronómiában sem, hisz a külföldi ízek már lassan teljesen beépülnek mindennapjainkba, ami miatt szintén csak szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Ugyanakkor az utóbbi évek egy új fajta élvezetet is hoztak a számunkra, aminek köszönhetően bármikor kiléphetünk az átlag éttermi körülmények és az otthoni étkezések egyszerűségéből és egy nem teljesen ismeretlen, mégis újszerű, lazább, fiatalosabb, de kuriózumokban éppoly gazdag világba csöppenhetünk. Ez lenne a Street Food, a kézműves hamburgerek és sok más egyéb finomság világa. Úgymond minden, ami a globális „falodák” után van. Ennek a világnak a hirdetését vette most célba a citybrands.hu újonnan indult gasztroakciója is, amit most szeretnénk pár szóban bemutatni nektek. Hisz sok új hellyel és új finomsággal ismerkedhettek meg!

Történetileg fontos tudnunk – és itt most kicsit meg is cáfolnám fentebbi soraim – a street food, mint olyan annyira nem is új keletű dolog, mint azt gondolnánk. Már az ókori Rómában is bevett szokás volt – bár akkoriban inkább a szegényebb rétegek számára -, hogy egyszerű, olcsó, gyorsan akár utcán elfogyasztható ételekből lakmároztak. De ide említhetnénk még a középkori piaci vagy kikötőkben sürgölődő kufárokat is, akikhez hasonlóak még a huszonegyedik század vurstlijaiban is éppúgy megtalálhatóak. Sokan viszont sajnos emiatt is hozzák párhuzamba ezt az étkezési formát az egészségtelen, és minőségben gyenge ételekkel. Pedig napjainkban ezt már nem szabad megtennünk, hisz a mostani „kajáldák” már épp oly nagy szerepet szánnak az egészséges étkezésnek, a minőségi hozzávalók alkalmazásának, mint egy-egy Michelin-csillagos étterem. Csak ugye itt elmarad a kés meg villa. Vagy még sem?

(fotó: Meating Budapest)

A citybrands.hu május 11.-én indult Fald fel a várost akciója igen egyszerű. Adott 29 hely Budapesten – kül és belváros egyaránt. Minden hely bedobott egy, két vagy akár három ételt is a kalapba, nekünk pedig nincs más dolgunk, mint hogy kicsit olvasgassunk, válogassunk a lehetőségek közül és ha megtaláltuk mit a gyomrunk megkívánt online meg tudjuk venni a kupont és már indulhatunk is a saját kis gasztro utunkra! Fontos hozzátenni, az akcióban nem az átlag ételek találhatóak meg, szóval ha látunk például egy hamburger menüt, ne a sarki büfében kapható átlag hambira gondoljunk. A hangsúly a kézművességen, az egyediségen és persze a sokszínűségen van. A helyek között szerepelnek már évek óta a piacon lévő és vadonatúj helyek egyaránt (lásd. Montenegrói Gurman, Meating Budapest), az biztos, hogy a sajátos hangulat mindenhol megtalálhat minket. Ami pedig az ételeket illeti, itt csak még inkább nyakon csíphető a változatosság! A keleti konyha ízei épp úgy jelen vannak a felhozatalban, mint az édességek vagy éppen a vadnyugat csípős mexikói ízei, pizza, bagel, hamburger, házi szörp… – már most folyik a nyál a számban – és a sort még bőven folytathatnám.

Ráadásul nem csak szimplán olcsón jót enni van lehetőségünk! Abban semmi új nem lenne. A fald fel a várost lényege, hogy szavazhatunk is a megadott helyekre, mellyel azért egy fajta visszacsatolást is adhatunk számukra, hogy jól csinálják e azt, amit csinálnak. Ráadásul mindezt nyerési lehetőséggel ötvözve, mely során a szavazók gasztro túrát vagy akár egy két személyes belföldi utazást is nyerhetnek!

Így aztán tényleg elmondhatjuk, keverve lett a kellemes a hasznossal, és nézelődni is van még lehetőségünk, hisz az akciók június 14.-ig elérhetőek. Nézzünk körül, ki tudja… még érdemes is lehet.

További részletek az akcióban szereplő étkezdékről itt, a szavazásról itt és a versenyről itt!

Megjegyzés készítése