EgerTech meetup 02 – A mesterséges intelligenciáról

EgerTech meetup

Az EgerTech meetup rendezvénysorozat második eseménye lesz 2017. május 18-án, csütörtökön. A meetup-okon mindig valamilyen aktuális technológiai, informatikai, startupos, innovációs témát vesznek elő a szervezők – most a mesterséges intelligenciáról lesz szó.A szervezők sok szeretettel várják az informatika és a startup világ iránt érdeklődőket, az ezeken a területeken tevékenykedőket. A rendezvénysorozat nem titkolt célja a tudásmegosztáson túl, hogy az egri és környékbeli innovatív embereknek és cégeknek ismerkedési felületet is adjon.

Csütörtökön a két előadás meghallgatása után lehetőség lesz az előadókkal beszélgetni, kérdéseket feltenni.
A baráti hangulatú rendezvényen a lényeg, hogy a résztvevők érdekes technológiai, startupos témákról halljanak akár az előadóktól, akár egymástól.

Előadások

1. Adatbányászatról egyszerűen – Előadó: Tajti Tibor, QNSZT Kft.

2. Gépi tanulás alkalmazásai – Előadó: Pap Melinda, tudományos segédmunkatárs, IoT Kutatóintézet, Eszterházy Károly Egyetem

Majd csevegés a témáról.

A rendezvény szervezője Tajti Tibor (QNSZT Kft.) és Törőcsik Gábor (INPUT program).
Belépés ingyenes.

Időpont: 2017. május 18., csütörtök, 17:30 – 19:30
Helyszín: 3300 Eger Érsek utca 9. (Bejárat az Erzsébet udvar felől)

Tovább: EgerTech meetup – facebook oldal     INPUT program
IoT Kutatóintézet, Eszterházy Károly Egyetem      QNSZT Kft

Megjegyzés készítése