Építészeten innen és túl – Ekler Dezső házai címmel nagyszabású építészeti kiállítás nyílik 2013. szeptember 21-én az egri Kepes Intézetben.
A neves építész eddigi életművét összegző tárlat egyik érdekessége, hogy nemcsak fotókon, tablókon, grafikákon, maketteken keresztül mutatja be az alkotó félszáz kiemelkedő épületét, hanem látványos multimédiás eszközökkel is. Rendhagyó módon a kiállítás maga is egy megformált alkotás, olyan egyedi installációkkal, melyek révén a látogató élményszerűen ismerheti meg ezt a nemzetközi viszonylatban is jelentős építészetet. (részlet Széplaky Gerda, a kiállítás kurátorának írásából) Tovább…
Beszélgetés FotoDráhcirral egri kiállítása előtt
Part: Szeptemberben nyílik Egerben a második fotókiállításod Belső tenger hajótöröttjei címmel. Mi a témája, tárgya a kiállított képeidnek?
FotoDráhcir: Tavasz végén kerestek meg a füzesabonyi Pszichiátria Mentálhigiénés dolgozói azzal, hogy láttak pár fekete-fehér képet tőlem az interneten és szeretnék, ha dokumentálnám az ott lakók életét, mindennapjait. Nagyon megtisztelve éreztem magam, hogy énrám gondoltak. Természetesen egyből igent mondtam, mert úgy érzem közel áll hozzám ez a világ. Többször kaptam már olyan visszajelzést, hogy a képeim „komor hangulatúak”, „szomorkásak”, illetve már-már „betegesek”. Nem tudom… Én csak arra törekszem mikor fotózok, hogy olyan képek szülessenek, amelyek valamilyen érzést, hangulatot váltanak ki az emberekből, akik megnézik azokat.
Egyébként ez nem csak az „én kiállításom” lesz. A fotóimon kívül még láthatóak lesznek O. D. festményei, rajzai is – ő egyébként bentlakó. Igen ügyesen bánik az ecsettel, ceruzával vagy épp, ami a kezébe akad. Tovább…
Artalom fesztivál, Eger, 2013
Közeleg szeptember utolsó hete és vele a már szokásos artAlom fesztivál. Az élőművészeti fesztiválnak hagyományosan a performance műfaj az alapja, de megtalálható itt mindenfajta zene, tánc és egyéb rokon műfajok. A very very low budget fesztivál „odafigyelősebb”, délutáni, koraesti része idén is az egri Kis Zsinagógában lesz, az ezt követő koncertek és egyéb zajongások pedig a Gödörben. Gyertek el a fesztiválra – nem árt, ha ott vagytok.
Kutatók éjszakája Egerben
Idén az egri Eszterházy Károly Főiskolán újra megrendezésre kerül a kutatók éjszakája. Ahhoz pedig, hogy fokozzák a hangulatot az egyébként is igen érdekesnek mondható eseményen, rátettek az egriek még egy nagy-nagy lapáttal. Az idei programra ránézve az érdekességek még szélesebb spektrumon mozognak. A rendezvényen már a főiskola összes tanszéke közreműködik és ennek megfelelően változatosabbnál változatosabb programkínálattal kedveskednek az arra járóknak.
Critical Mass Eger, 2013. szeptember 22.
Az Autómentes Napon, szeptember 22-én lesz Egerben a tizenötödik (!) Critical Mass bringás felvonulás. A szervezők ezúttal nem csak a szokásos nagy városi körbetekerős műsorszámmal jelentkeznek, hanem felturbózták a napot és lesz gyerekprogram, bringatúra, bringaszépségverseny, színpadi programok. De azért a fő attrakció mégis a vasárnap délutáni felvonulás lesz. Gyertek Ti is, és segítsétek azzal ezt az önkéntes kezdeményezést, hogy szóltok barátaitoknak, rokonoknak, osztálytársaknak, a szomszédnak, stb.
Net: egri CM facebook esemény az útvonal Gyerek Critical Mass
Bővül az egri Ifi Pont
Bővül az egri Ifi Pont, azaz a fiataloknak szóló ifjúsági információs iroda. 2013. szeptember 18-án lesz a hivatalos megnyitó, ahová a szervezők szeretettel várják az érdeklődő egri ifjúságot. Megnyitja a polgármester, ti pedig használjátok a helyet! Hajrá!
Punnany Massif koncert a Bolyki borkatlanban
2013. szeptember 21-én az aktuálisan eléggé felkapott pécsi csapat koncertezik Eger legszebb rendezvényhelyszínén. A tíz éve alakult hungaro trip hop együttestől egy nagy bulit várunk, és kb ezzel a koncerttel záruli is Bolyki Janiék szabadtéri szezonja. Pulcsit azért vigyetek. Bor lesz.
A koncert után dj Bolyki és dj Turcsányi lép a lemezjátszók mögé. És ha már ott vannak tolnak egy jó kis eurodiszkót.
És jó tudni, hogy a Líceumtól negyedóránként ingyenes minibusz közlekedik a rendezvény helyszínére. Tovább…
Amerikai filmest Egerben
A Ryan Gosling főszereplésével készült kultfilm, a Fél Nelson rendezője, Ryan Fleck miskolci Cinefest-es vendégszereplése után Egerbe is ellátogat. A művész, akinek Gosling Oscar-jelölését köszönheti, az American Film Showcase-en, az Egyesült Államok Nagykövetsége és az Eszterházy Károly Főiskola közös rendezvényén vesz részt. Díjnyertes filmek szerepelnek a programban, és a vetítések után az alkotókkal is találkozhat a közönség. A dokumentumfilmes Andrew Garrison szintén személyesen jelen lesz az egri moziban.
Horror Vacui – kiállítás a Kis Zsinagógában
Az utolsó fogás az öko-filmklubban
Szeptemberben újra beindul az öko-filmklub Egerben. Bevezetésként a tengeri halászattal foglalkozó filmet, Az utolsó fogást nézhetitek meg.
Az est során arra derül fény, hogy milyen hatással van környezetünkre, táplálékunkra és jövőnkre a világtengerek túlzott halászata? Charles Clover alámerült, hogy bemutassa a dermesztő valóságot a Föld tengereinek kifosztásáról.
A film után a szokásos beszélgetést Eisenbeck Tamás társaságában ejthetitek meg. Tovább…