Az is lehet, hogy ebből még lesz valami és beindul egy bulisorozat Egerben. Ez az első szerdai buli mindenesetre jónak ígérkezik. Beszáll a Popméter csapat egri fele, Rudibá be-dj-kÓMázik főműsoridőben és Másmisi is rakja a zenéket. Az elején pedig Törő szokásához híven egy kis világzenét játszik. A nyugodt beszélgetős kezdéstől a buliig ível majd a hangulat. Ennek megfelelően legjobb, ha az est folyamán bármikor érkeztek. És csak semmi depresszó!
Tájexpo és Gőgös Gúnár Party
Lokális agrobuli lesz a Bolyki-pincészetnél 2013. november 16-17-én. Mi pl. nagyon komáljuk az ilyen helyi kezdeményezéseket.
„Hogy merre menjünk, részben eldönthető az észben” – Xantus János emléknap az egri főiskolán
Halálának egyéves évfordulója alkalmából a Kepes György Szakkollégium a magyar underground filmkultúra egyik meghatározó alakja, Xantus János előtt tiszteleg 2013. november 18-án, a Szuszogó Színház közreműködésével.
Egerbeats pres. Futureculture @ Gödör
Újraéled/folytatódik az Egerben közismert Futureculture partisorozat. Az Egerbeats-es srácok a jól bevált recepten nem kívánnak változtatni, így hát tudjuk mire lehet számítani: garage, hip-hop, dubstep és persze drum and bass lesz terítéken. Tovább…
Auróra a Sorompóban
November 9-et ilyen punkos napra sikeredett szervezni Egerben. Lásd a Gödör line-upját. Szóval a Sorompóban a magyar punk-rock alapvetése, az Auróra lép fel. Nincs kétség, erős koncert várható. Tovább…
Alvin, Supernem és Kozmosz koncert a Gödörben!
Kétezer tizenhárom november kilencedikén újabb ritmusok fogják felzavarni a ház népét, a korábban a török által ostromolt Eger városában! Tovább…
Slam az egri Kis Zsinagógában
Kelet a Slam! jelige alatt kortárs költészeti felolvasóest lesz a Kis Zsinagóga Egri Kortárs Művészeti Kiállítótérben. Az esemény nyitott és bárki részt vehet rajta lehetőleg saját irodalmi alkotásával. Aki ráadásul egy nyomtatott verssel jelenik meg, az a meglepetés játékban is részt vehet. A zenei aláfestést a hejjj házigazdája Rudi adja, aki dj kOMa néven tolja a finom zenéket. Kezdés hétkor. Ingyé. Aktivitás elvárt!
Majd/nem slam, majd/nem vers – felolvasó est
1híjján mégis, épphogycsak…
Hogy mit is takar és akar ez a cím egyszerre… az kiderül, ha ellátogattok a Bródy Sándor Könyvtár zenés részlegére nov. 6-án!! ahol helybéli fiatal kortárs „majd/nem slammerek” „majd/nem vers” felolvasó estet tartanak. Tovább…
Zöldülés a Márai Központban
2013. november 3-án, vasárnap 10 és délután 4 között a szépasszonyvölgyi Márai Központban egy jó kis öko program várja közönségét. Megismerkedhettek pl olyan régi praktikákkal, melyek ma is jól működnek a háztartásban, az energiafelhasználásban és a szépségápolásban. És aki még nem látta a Völgyben a szabadtéri színpad mellett épült Márai Központot, az egyben egy új és jó kie egri helyet is felfedezhet magának. A vasárnapi rendezvény ingyenes. Tovább…
Előadás a téli madáretetésről: mivel, hogyan és mikor?
Az egri Kaptárkő Egyesület ismét beindítja a Zöld Kör előadássorozatot. 2013. november 6-án a madarak téli etetéséről lesz szó. Köztudott, hogy télen nem minden madarunk vonul melegebb tájakra, számos faj itthon marad. Tovább…