7 ok, amiért érdemes ott lenned a B my Lake-en!


Sokan az alapján döntenek amikor fesztivált választanak maguknak, hogy milyenek a fellépők, sokan mások véleményére hagyatkoznak. Most 7 pontban mi is elmondjuk, miért érdemes ott lenni B my Lake-en.

1. Zamárdi varázsa
A Balaton déli partján található Zamárdi már önmagában is magával ragadó hely – nem véletlen tartják a magyar tenger egyik fellegvárának -, a környezet, a helyi látnivalók már önmagukban jó kikapcsolódásul szolgálhatnak az arra tévedőknek. Gondoljunk csak bele, nem véletlen szerveznek erre az egyébként kicsiny településre annyi programot…

2. Az elektronikus zene Mekkája
Még „csak” harmadik alkalommal kerül megrendezésre a B my Lake fesztivál, de már most sokan az elektronikus zene Mekkájaként tekintenek rá. És ez nem csak szóbeszéd, hisz már az első alkalom is olyan jól sikerült, hogy megnyerte az Európa legjobb új fesztiválja díjat, a következő évben pedig már bekerült az Európa legjobb kisméretű fesztiválja díj esélyesei közé is! Idén már könnyen lehet, hogy nyerni is fog, és ti lemaradnátok erről?!

3. Évről évre a legjobbak jönnek
Ahogy korábban írtunk is róla, a kortárs elektronika legmeghatározóbb alakjai vesznek részt évről évre a fesztiválon, és ha ezen a szcénán nőttél fel, vagy csak kicsit is szereted az elektronikus zenét, ennél tökéletesebb lehetőség az évben kis hazánkban nem lesz arra, hogy egy helyen ennyi mindenkit meghallgathass.

4. Egy barátom szavaival élve, „cukorka áron adják”
Viccet félretéve, ilyen barátságos jegyárakkal, ilyen színvonallal egybekötve, ahol a fellépők milyensége, a fény és hangtechnika minősége mind-mind adottak az év bulijára igazi ritkaságnak mondható nem hogy hazánkban, de Európa szerte is. Nem véletlen, hisz konkrét célkitűzése volt a szervezőknek, hogy olyan fesztivált hozzanak létre, ami a magyar fiataloknak is elérhető – ráadásul augusztus 7.-ig még kaphatóak a kedvezményes jegyek. Köszönjük meg nekik jelenlétünkkel ezt! A jegyekkel kapcsolatosan információkat ide kattintva találtok.

5. Itt soha nem áll meg a tánc
A legtöbb fesztivál esetében már megszokhattuk, hogy változó időpontokban, de mindig vannak pihenőidők, amikor mindenki kifújhatja magát, és „relatíve csöndes nyugalomban” hajthatja álomra a fejét. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én egy fesztiválra kikapcsolódni megyek, nem aludni, ha meg már húz a fejem, teljesen mindegy szól e valami mellette. A B my Lake szervezőinek pedig leesett a tantusz, hisz itt tényleg nem sokat kell megállnia a táncnak. A négy színpad közül három a szokásos délutántól-hajnalig kombóban adja a talpalávalót, míg a Nagyon Balaton Teraszán már déltől egészen estig pörgetik majd a lemezeket, szóval a fülhallgatókat nyugodtan otthon hagyhatjátok, nem lesz rá szükség, max utazás közben.

6. Ez nem a Balaton Sound
Félreértés ne essék, a maga nemében a BS egy igen jó fesztivál, nagy fellépők, jól kidolgozott környezet, etcetera-etcetera. Hogy még is miért jó pont ez a B my Lake-nek, hogy nem a Sound? Mert „elődjével” ellentétben a Lake megmaradt – és teljes szívemből remélem, hogy meg is marad annyira, amennyire az elektronikus zenében ez lehetséges – egy igazi underground fesztiválnak, amibe nem folyik bele a mainstream, nem a reklámon és a csinnadrattán lesz a hangsúly, nem a külföldieket akarják bevonzani vele, hanem csak egy dolog fog számítani, az igényes zene.

7. Berlin calling coming
Sokak szerint az utóbbi években Berlin átvette a főszerepet az elektronikus zenében, habár megjegyezhetjük – hála a sok hazai szervező csapat munkájának -, hogy Budapest lassan már, mint egy „kis-Berlin” funkcionál, na de még is… Ennyi minden egy helyen? Tudom, tudom, egyszer már szót ejtettem a zenéről, de emellett akkor sem tudok napirendre térni. És egyébként is, egy fesztiválon a legfontosabb – a jó társaság mellett – a zene! És itt mindkettő adott! Mintha megfogna az ember egy halom Boiler room-os felvételt és egybedobná őket, hogy aztán a barátokkal-barátnőkkel közösen élvezhessék ezt az elektronikus zenei egyveleget. Tényleg egy Mekka. Vagy Kánaán. Vagy hívja mindenki, aminek akarja. A lényeg, hogy jó lesz. De tudjátok mit? Beszéljen inkább helyettem az egyik utolsó napi fellépőtől egy zene.

További információk a fesztiválról itt a hivatalos web vagy itt a hivatalos facebook oldalán!

Megjegyzés készítése