Ó, testvér, merre visz az utad? – Cadik és Zosha Egerben!

2015. június 13.-án ismét lehetőségünk lesz egy jót mulatni, ráadásul nem is akár kikkel, hisz a hazai underground élet két meghatározó alakja, Cadik és Zosha látogat Egerbe!

A szombati program két fellépője mindenképpen garanciát jelent egy tökéletes estéhez, hisz két olyan emberről van szó, akik már hosszú évek óta meghatározó szerepet töltöttek be a hazai underground élet alakulásában és keresve se találhattak volna jobbakat arra a feladatra, hogy valaki átvezesse az Utcazenészek Versenyét az azt követő afterre a Zöld Pecsétbe!

Az este egyik fellépője Zosha személyében egy olyan hölgy lesz, aki nemcsak arcpirítóan bájos, de még a lemezekkel is profin bánik. Szubbasszussal teletűzdelt szettjei számtalan klubot – a Corvintetőt például heti rendszerességgel – remegtettek már meg kicsiny hazánkban. Ráadásul zenéi nem csak közvetlenül, de az internetes sávszélességek kihasználásával is sokak arcát csapkodta már meg, hisz ő a Tilos Rádió Totoya Klub című műsorának házigazdája is.

Ha valaki ne adj isten még sem találkozott eleddig vele, az itt található linken művelődhet.

Az este második fellépője pedig Cadik aka Séfel Pál, akit nyugodt szívvel sorolhatunk a magyar dj kultúra első generációs alkotói közé. Nem véletlen lehet sokaknak ismerős a neve, hisz többek között olyan műsorok fűződnek a nevéhez, mint a Tilos Rádiós Totoya Klub vagy a Dzsungel Könyve, de nyugodt szívvel említhetjük a szerdánkénti Rewind-okat is a Corvintetőről, hisz ha valaki járt már Pesten szórakozni, nagy valószínűséggel belefutott már legalább egyszer a partyjaikba. Ha valakinek még sem lenne annyira ismerős, Cadik zeneileg igen széles spektrumon mozog. Szettjeiben éppúgy hallhattunk már tőle dubosabb, hip-hoposabb ütemeket, mint kortárs népzenét vagy akár pörgősebb drum & bass ritmusokat egyaránt. Előadásaira mindig jellemző a minőség és a technikai felkészültség, így fellépését mindenképpen csak ajánlani tudjuk mindenkinek!

Ha valaki kíváncsi lenne esetében mi minden van benne a pakliban, az itteni linkre kattintva továbbléphettek hivatalos oldalára, ahol bele is hallgathattok alkotásaiba.

Dátum: 2015. június 13. 21:00, after 23:00
Helyszín: Eszterházy Park, after Zöld Pecsét Kávézó és Borbár, Eger
További információk itt a rendezvényhez szervezett esemény oldalán!

Megjegyzés készítése