Ha november, akkor Movember!

A férfiak egészségéért és a prosztatarák ellen 2014-ben már hatodik alkalommal csatlakoznak önkéntesek a nemzetközi Movember-mozgalomhoz. A lelkes résztvevők novemberben egy hónapon át növesztik a kampány védjegyeként szolgáló, különböző formájú és hosszúságú bajszokat – ezzel is felhívva a figyelmet a betegség megelőzésére, a férfiak egészségének fontosságára.

A férfiak egészségéért kampányolnak Egerben is!

Egerben tavaly tartották meg először a Movember néven futó mozgalmat, és az önkéntesekből álló szervező csapat úgy döntött, idén is támogatja a kezdeményezést. Az Ausztráliából indult Movember célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a férfiaknak is törődniük kell egészségükkel és szembe kell nézniük az egyik legelterjedtebb férfibetegséggel, a prosztatarákkal. A bajusz egy „kitűző”, melyet büszkén visel gazdája, ahogy a mellrák kampány támogatói a rózsaszín szalagot hordják a szívük felett.

Az elmúlt években a Movember Hungary adomány-gyűjtésével többek között a Mentsük meg a férfiakat! mozgalmat, a Magyar Rákellenes Ligát, 2013-ban pedig az Országos Onkológiai Intézetmunkáját támogatta. A kampányból befolyt összeget idén a Magyar Urológusok Társasága kapja, hogy egy ún. PSA mérőműszert tudjanak venni.

A MovemberHungary-hez évről-évre egyre több híresség, sportoló, csapat is csatlakozik. Országos szinten olimpikonok, közszereplők, szakemberek csatlakoznak, egy fajta bizonyítékképp arra, hogy igen is érdemes oda figyelnünk a mozgalom céljaira!

A kampányt egri szinten 2014-ben az Eszterházy KFSC női kézilabda csapat, az SBS Eger férfi kézilabda csapat, az FM7 rádió, a Líceum TV és az Eger TV, az Egri Vízmű Sport Club férfi vízilabda csapat, a Harlekin bábszínház, a Majoros Dekor, az Eszterházy Károly Főiskola, az Alfa Bár, az Agria Drink és egyéb más magánszemélyek, cégek és közszereplők is támogatják.

A kampány hivatalos megnyitóját 2014. október 31-én, 18.00 órakor tartották Budapesten, a MazelTov nevű szórakozóhelyen. Az eseményen a Pesti Borbély csapata megborotválta a vállalkozó kedvű urakat.

Egerben egész novemberben zajlik majd a kampány így mi sem maradhatunk le róla! A hónap végén pedig Bajusz Party-val ünneplik a mozgalmat a szervezők, ahol a „movember koktél” fogyasztásával támogatni lehet a mozgalmat.

Idén a jóügyekért weboldalán keresztül zajlik az adománygyűjtés, ahol egyrészt bárki szervezhet a Movember számára gyűjtést, másrészt pedig akár önmaga is felajánlhat adományt a megadott weboldalon a linkre kattintva.

További információkat találhattok a Movember facebook oldalára kattintva és az Egri Movember facebook oldalán.

Az egri rendezvény:
Dátum/Kezdés: 2014.november 29., 20:00
Helyszín: Alfa Bár (3300, Eger, Mekcsey István utca 5.)

Megjegyzés készítése