Egri Csillag Színpad 2014 – csütörtöki programok

Egri Csillag Színpad 2014

Egri Csillag színpad az Egri Bikavér Ünnepén

Csütörtök – 2014. július 10.

17.00 Dj-k, gyerekprogramok

19.00   MOODY CLOUDS koncert

A Moody Clouds zenekar gondolata 2009 végén fogant meg, és 2010 januárjában egy koncerttel indították be a zenekar szekerét. Azóta sok változáson esett át az egri kötődésű banda, és az utóbbi 2 évben tulajdonképpen pihenőpályára tették a zenekart. Mind a hárman külön utakon mozogtak. 2014-ben érkezett a felkérés, hogy az Egri Bikavér Ünnepen lépjenek fel, és megbeszélték, hogy egy tulajdonképpen teljesen új produkcióval előállva, megnézik mire képesek.

A stílusukat nehéz lenne címkékkel illetni, ugyanis zenéjük akusztikus alapját különböző jazzes, sanzonos elemekkel díszítik.

moody_clouds

20.00   ZOMBORI koncert

Az est fő fellépője, a Zombori 2008-ban alakult Székesfehérváron, és egy buszmegálló után kapta a nevét. Zenéjükben a magyar (főleg moldvai) népzene lüktető táncházi energiáját progresszív elektronikus és jazz-es hangzásvilággal erősítik, ami ellazulásra és fékevesztett örömködésre egyaránt alkalmas.

Világzenei „friss folk”-repertoárjukkal rengeteg klubot és fesztivált meghódítottak már (A38, Szimpla, Dürer, Kobuci, Művészetek Völgye, Csángó Fesztivál, Fezen, Sziget), 2013-ban pedig megnyerték a Talentométer tehetségkutató világzenei elődöntőjét is. Májusban megjelent első kislemezük Napvilág, holdvilág címmel. (FB)

Net: zomborizenekar.hu bandcamp

DJ-k 17.00-tól éjfélig

Norbi (MDD), Törő, Ellusion, Moven (egerbeats)

Kreatív kézműves gyerekprogramok a Kavalkád szervezésében

Sötétedés előtt a délután öttől várják a Kavalkád Egyesület aktivistái a gyerekeket kreatív kézműveskedésre a Zenepavilon mögött, ugrabugrálásra az Érsekkert fűjére.

Fényfestés

Sötétedés után a 2DIMENZIÓ csapat szervezi a vetítést a park fái között.

A Zenepavilonnál az Egri Csillag Pálinka és Borpatika biztosítja a borutánpótlást – www.net-pince.hu

Facebook oldal >>>

Részletes infó: www.partmagazin.hu és www.bikaverunnep.hu

Szervező: Part Egyesület, Eger Város Hegyközsége

A belépés ingyenes. A műsorváltozás jogát fenntartjuk.

Egri Csillag színpad 2014

Pingbacks

  1. Egri Csillag Színpad 2014 - Popméter péntek program | PartMagazin.hu

Megjegyzés készítése