Eger – Kult alap 2013, második félév

Eger_logo_dolt_728

2013. augusztus 12-ig lehet pályázni az egri Kulturális Alapra

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot írt ki a Kulturális Pályázati Alap 2013. II. félévi támogatásának elnyerésére. Várják a város kulturális, művészeti értékeit ápoló, – legalább három éve színvonalasan működő – alkotók, az amatőr művészeti ágakban tevékenykedő, jogszabályban meghatározott módon nyilvántartásba vett civil szervezetek jelentkezését. A Kulturális Alap feladata, hogy a civil szervezetek által kezdeményezett, Eger város kulturális életében jelentősnek ítélt rendezvények, programok megvalósítását lehetőségeihez képest támogatásban részesítse.

A pályázaton való részvétel feltétele a pályázati adatlap kitöltése, amely a benyújtás helyén, vagy a www.eger.hu honlapon érhető el és a részletes pályázati felhívás (.doc) is ugyanitt olvasható. Nem nyújthatnak be pályázatot azok, akik az elmúlt évi támogatásokkal határidőre nem számoltak el. A Kulturális Pályázati Alapból 2013 II. félévében igényelt támogatások odaítéléséről a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság a pályázatok beérkezését követően, augusztus folyamán dönt.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. augusztus 12.
Helye: az egri Polgármeseri Hivatal Humán Szolgáltatási Irodája,3300 Eger, Dobó tér 2.
Kontakt: Agyagási Dezső – 36/521-927, 20/465-7826

Megjegyzés készítése