A Stream már jelen, nem csak a jövő – Interjú Szijj Andrással


Az ötvenes években kezdett elterjedni egy olyan nézet, ami a sci-fi és a fantasy szempontjából ihlette mind a tudományt, mind a művészeteket és egy fajta “sosevolt” múltból merített ötleteket. Ezt hívják ma Steampunknak. A most következő cikkünkben viszont nem egészen erről lesz szó, még ha nevéből fakadóan könnyen összekeverhető is a két tárgykör. Mert bár pár évvel a múltba tekintve még lehet a StreamPUNK munkáit is science fiction-nek gondoltuk volna, a cikk végére ti magatok is látni fogjátok, amiről most szó lesz magába foglalja a jelent és a jövőt egyaránt. De, hogy mi is az a StreamPUNK pontosabban? Kiderül, hisz az alapító Szijj Andrással beszélgettünk.

“Iparágat építünk.”

Azok számára, akik a stream szót, mint olyat ismerik könnyen lehet, hogy már most körvonalazódik miről lesz szó. Habár meg kell jegyezni, sokan keverik őket mind a mai napig a Ustream-el, sőt olykor még a Youtube-al is. Pedig, ha párhuzam van is hármójuk közt, még sem ugyanarról van szó, hisz míg a Youtube lényegében egy videó könyvtár, illetve a Ustream annak egy élő változata, addig náluk jóval összetettebb a történet, mivel a StreamPUNK egy online videóstratégiára szakosodott, élő műsorgyártó produkciós iroda. A hangsúly András szerint három szón van: élő, online, videóstratégia. Bár a Ustream-es kötődések az ajánlásoknak könnyen betudhatóak – a mai napig gyakran kérdezik tőlük, akkor most ti vagytok a Ustream? – ilyenkor szokás egy nagy mosoly kíséretében tisztázni a viszonyokat – már amikor szükségesnek érzik. Mert bár mindkét említett platform tudja a másik erősségeit, Andrásék arra törekednek, hogy ezeket az erősségeket kombinálva és kibővítve nyújtsák, professzionális szinten ügyfeleik számára.

“Minket kizárólag az online megoldások érdekelnek, alapvetően élő közvetítésekre szakosodtunk, de mindenképpen fontos szerepet játszik az életünkben a videógyártás is.”

Mi tagadás, jó riporterhez hűen körbe is néztem a “piacon”, és hamar fel figyeltem rá, hogy bár minimális konkurencia létezik hazánkban, de minőségi szinten a kiforratlanság jellemezte eddig ezt a témakört. Nem hiába tehát, hogy Andrásék 2013-al megindultak és igyekeznek hidat emelni a megbízó cégek és a platformok között online videó kommunikációs stratégiáikkal.

A “millió dolláros ötlet”, hogy honnan származik nehéz lenne pontosan megmondani. Érintőlegesen már a hivatalos megindulás előtt is foglalkoztak a streaming témakörrel, hisz a fesztiválokon például kifejezetten menőnek számított – és számít még ma is – hangulatvideókat, interjúkat készíteni. Gondoljunk csak arra például mennyi fiatal ül le a gép elé és élvezi az “előadást” élőben, online egy-egy olyan eseményről, amire a körülmények nem tették lehetővé, hogy ott lehessen – személy szerint így vagyok egy-egy külföldi bulival, amiről eleddig csak álmodtam milyen lehet, most már, ha nem is közvetlenül, de legalább átélhetem és nem csak utólag, de ott akkor amikor éppen tart. És ez csak a kezdet volt, mivel ahogy telt az idő, úgy jöttek szembe a jobbnál jobb alkalmak, ahol ki tudták aknázni az ötleteikben rejlő lehetőségeket.

“Hatásvadász ember vagyok.”

Ezek a lehetőségek pedig mondanom se kell, ismét bebizonyították, hogy a kreatív és igényes munka mindig meghozza gyümölcsét, és ez esetükben is hamar kiütközött, hisz jöttek az elismerések és a további hasonló felkérések is szép számmal. Amiből addig-addig érlelődött a gondolat, hogy szép lassan kézzel foghatóvá is vált a StreamPUNK megalapítása.

“Akkoriban már lógott a levegőben, hogy belekezdek valami sajátba. Egy kedves barátommal, Gáborral közösen döntöttünk úgy, hogy az ő kereskedelmi-marketing szemléletét ötvözzük az én rendezői kreativitásommal. Sikerült felismerni, hogy a streaming-nek komoly jövője van. Így tehát az első perctől tudtuk, hogy ha rákoncentrálunk erre a vonalra, akkor mire beindul, évekkel járunk majd mások előtt. Így is lett.” – Tehát így materializálódott lényegében a StreamPUNK.

Fontos tudni ugyanakkor, hogy a cég nem kétszemélyes, sőt igazából olyanok, mint egy nagy család. A kemény magot négy pozíció jelenti, a kereskedelmi stratégia, a gyártás, az asszisztencia és a pénzügy, de a pontosabb létszám mindig ingadozó, lényegében projekt függő. András büszkén mesélte – és nem véletlen a nagy család hasonlat sem -, ha szükséges akár 30-40 megbízható embert is mozgósítani tudnak. És volt is már rá nem egyszer példa, hogy a helyzet ezt meg is kívánta.

Mikor az első hivatalos munkájukról kérdeztem, a válaszra én magam is rácsodálkoztam – pedig a sportesemények élő online követése nem idegen a számomra -, mivel a Yo-Yo Európa Bajnokság közvetítése volt az! Elsőre azt se gondoltam volna, hogy létezik ilyen, bár jobban belegondolva nem szabadott volna csodálkoznom – manapság miket ki nem találnak már az emberek… Mindenesetre a két napos rendezvény, mely igen precíz és összehangolt munkát igényelt a fiatal vállalkozástól, meghozta gyümölcsét mind az elismerések mind a pozitív élmények számában, nem véletlen tehát, hogy a cég pályája felfelé ível és fejlődése az újszerű nyugati vállalati filozófiákra hajaz.

“Itt zene fog szólni egész nap.”

Ez pedig ahogy mélyebben elmerültünk a cég működésében, csak még inkább megerősítésre talált, hisz a munkanapjaikban is kiütközik, hogy egy nagy családról van szó, ahol tökéletesen vegyítik a feszültség mentes hangulatos légkört a professzionalizmussal. A Hegedű utcai iroda atmoszférája is jól mutatja ezt, hisz oda belépve mintha egy alkotóházba érkeznél – részben egyébként az is -, nonstop szól valamilyen zene, felváltva mindenki kedvence és az egész hely csak úgy sugározza magából a nyugalmat és kreativitást. Ők aztán tudják hogyan kell olyan légkört teremteni, ami mindenkire – még az ügyfelekre is – ösztönzőleg hat. Talán nem véletlen tehát az sem, hogy alig egy évvel az alapítás után a 2014-es Üzletfejlesztési Díjátadón oklevelesek lettek a srácok! Ugyanakkor figyelni kell, a laza közeg ellenére nem szabad komolytalannak venni őket, a látszat gyakran csal. Amikor például az éppen folyamatban lévő projektekről kérdeztem, András az egyébként nyugodt és barátságos stílusába belecsempészte a szükséges komolyságot is és elmondta, hogy az ügyfeleik érdekeinek védelmében sajnos nem mesélhet a futó projektekről. Viszont az élet mindenképpen zajlik körülöttük, ráadásul ő maga is izgul, mert a korábbi munkakapcsolatokból fakadóan – a StreamPUNK-tól független – felkérték egy nagyjátékfilm forgatókönyvének társírására és egy önéletrajzi filmdráma rendezésére is, így most kreativitását teljesen új területeken is kipróbálhatja.

Tavaly ősszel még a facebook alapítója, Mark Zuckerberg is azt nyilatkozta, hogy hamarosan a videóké lesz a vezető szerep az online szférában. Az pedig, hogy nem mondott ostobaságot már abban is megmutatkozik, hogy a StreamPUNK szolgáltatásai iránti kereslet is egyre inkább nő és az eredmények is kézzel foghatóak. Statisztikailag nézve a legnagyobb elérést a posztok között már nem is a képes híranyagok, hanem a videók hozzák. Szóval, ha sikeres vállalkozást akarunk indítani, érdemes lehet ezen elgondolkodni. Viszont, ha már itt járunk, felmerült a kérdés. Hogyan lehet elérni a StreamPUNK-ot, és kinek lehet hasznos? A válaszok nagyon egyszerűek.

“Bárkinek jó lehet, ha valamilyen üzenetet szeretne átadni, mert sokkal személyesebbé teszi az érintkezést a két fél között.”

Szóval lényegében tényleg bárki gondolkozhat a témakörben, aki jó marketinget szeretne építeni cége vagy szervezete köré, mivel sokkalta közelebb hozza az adott terméket vagy szolgáltatást az emberekhez, amikor a képernyőn vagy monitoron keresztül átélhetik folyamatában azt, mintha csak pár sort olvasnának róla néhány hozzáfűzött képpel. Már pedig, ha valaki komolyan veszi a piaci igényeket és új területre szeretne nyitni, vagy erősítené a már meglévő imázsát, be kell vállalnia a streaming-féle új megoldásokat, legyen szó akár bulikról, koncertekről, konferenciákról, vagy akár egy sporteseményről vagy bármi másról.

“Az egésznek van egy pip-show jellege.”

Egyszerűen hitelesebbé teszi a reklámfilmeket, közvetlen kapcsolatot alakít ki a “vevőkkel”, sőt még akár a vállalaton belüli oktatásban is nagy szerepe lehet, és ez csak pár példa a sok közül, hisz mint sok más területen lényegében itt is a fantáziánk szab határokat. Andrisék pedig azért vannak, hogy streaming tanácsadóként a segítségünkre legyenek akkor is, ha mi magunk nem is tudjuk hogyan léphetnénk ezen a területen, és az alkotás folyamatát is véghez viszik, természetesen a rájuk leginkább jellemző öt csillagos minőségben.


További információkat találhattok róluk itt a hivatalos weboldalon, vagy itt a facebook profiljukon!

Megjegyzés készítése