A klasszikusok feltámadnak! – Kingdom of Hegyalja 2015!

Habár a tavalyi évben sajnos megszakadt egy tizennégy évig tartó, meseszép sorozat, az idei év nagy szerencsénkre az újrakezdés éve lett. Legalábbis a Hegyalja Fesztivált illetően mindenképpen, hisz egy kisebb vérfrissítés, majd annál nagyobb háttérmunka után július 16. és július 19. között ismét megrendezésre kerül a rakamazi őrület! Figyelem, a nyár első kiinduló pontja Dunán innen Tiszán túl… TokajRakamaz, Hegyalja Fesztivál!
A sajtóanyagokat böngészgetve már a legelején elmondanám, hogy sok minden világossá vált a szervezők rátermettségét illetően.  Annyi már most bizonyos, hogy a kialakításban, programszervezésben mindenkire gondoltak, és igyekeztek ötvözni úgymond a kellemest a hasznossal. A szervező Kingdome Production Kft. például hamar nyilvánvalóvá tette, hogy fontosak számukra a rendezvény hagyományai és a régi látogatók egyaránt. Az alapokat a régi rendezvények adják, hisz történelem, tapasztalat van bőven, amire lehet építeni, csak éppen idén már modernebb, újabb színekbe öltöztetve találkozhatunk a rakamazi kempinggel. Ennek hála, legyen szó akár régi motorosról, akár egy első fesztiválozóról, mindenki egyaránt jól érezheti majd magát az eseményen. Ráadásul tudván milyen lehetőségek rejlenek a környéken – óóó az a csodás tokaji nedű – a szervezők nem voltak restek, és az itt rejlő lehetőségeket is igyekeztek jobban kiaknázni, színt véve ezzel is a 2015-ös Hegyalja életébe.

A következő, amin nagyon megakadt a szemem az infó gyűjtés közben az a jegyek árait illeti. Habár még nem beszéltünk fellépőkről, én még így látatlanban is azt mondanám, diák-barát árakat hoztak össze a szervezők! Sokat hallani, hogy a minőséget meg kell fizetni. Hát az idei hegyalján a minőség mellett még akciós árakat is kaptunk! A bérletek már április óta elérhetőek voltak a közönség számára, és a kerekítve 14 ezer forintos ár legnagyobb összege is csak 18 ezer forint. Mint tapasztalt, sokat megjárt fesztiválozó mondhatom. Ez egy ilyen kaliberű fesztiválért cserébe… hát istenem, cukorka áron adják! Ráadásul a napijegyek is 6 és 7 ezer forintos árakon érhetőek el a vásárlás időpontjától függően, így tényleg elmondható – főleg a mai fesztivál árak mellett -, Tokajban gondoltak rá, hogy még borra is jusson.

A harmadik és egyben legfontosabb pont pedig a fellépők. A fenti árakat tekintve sokan gondolhatják, hogy az alacsony belépők, alacsony színvonallal párosulnak. Itt és most letisztáznám, ha így gondoljátok csalódnotok kell. A rendezők már most bemutatták nekünk, hogy lehet jót olcsón. A szerdai napon eleve egy Nightwish-el kezdtek be a szervezők, ami stílusos nyitány a hegyalja alapközönségét ismerve, és azért tegyük szívünkre a kezünket, még ha valaki véletlen nem is lenne odáig értük, egy Nightwish akkor is Nightwish… örök élményt ad. És ez lényegében még csak a nulladik nap!

A csütörtöki napból szemezgetve hamar szembetűnt, hogy a hazai és a hip-hop vonalon is próbáltak nagyot húzni a rendezők, azt hiszem sikerült is! Csak párat említenék, de olyan klasszikusok állnak ki majd a pódiumra, mint a Punnany Massif, a The Carbonfools vagy éppen Akkezdet Phiai. Lényegében ők az elmaradhatatlanok egy jó féle hazai fesztiválról.

A pénteki napon többek közt jön majd a másodvirágzását élő Anima Sound System, a mindig pörgős és táncolós PASO, de említhetnénk még akár a méltán híres müncheni Bob Beam klub rezidensét, David Muallemet is! Eddig mondhatnánk, hogy megszokott vagy akár megjósolható felhozatallal állt elő az idei hegyalja, de ne mondjuk, mert hamar cáfolatra lelnénk. Az ok egyszerű, és pár név elég lesz ahhoz, hogy mindenki megérthesse.

A szombati napon olyan – nyugodt szívvel mondhatjuk, világhírű – előadók lesznek porondon, mint a brit drum and bass vonal egyik klasszikusa, a Chase & Status, vagy éppen Maverick Sabre, jön a Boiler Room-ban is megforduló Hercules & Love Affair, de a hazai ízek kedvelőinek sem kell majd szomorkodnia, hisz lesz még Belga, Moby Dick, Pokolgép… zúzás a köbön!

Az utolsó nap pedig szintúgy méltó lesz mind jelenhez, mind múlthoz, vagy akár bármelyik hazai fesztivál zárásához, mivel jön majd a mindig őrült koncertet adó Anna and the Barbies, a Mary Popkids és az Insane is! Illetve az általam leginkább várt és szintén világhírűnek mondható Rudimental is itt lesz, akiket azt hiszem nem kell bemutatnom senkinek.


És ez még nem egy részletes bontás volt, lesz még ott móka és kacagás bőséggel! Annyi bizonyos, hogy a szervezők kitettek magukért, most rajtunk a sor. Akik voltak már most ismét örülhetnek, hisz újra ott lehetnek, akik pedig még nem voltak, csak hallottak róla, ismét itt a nagy lehetőség! Kingdom of Hegyalja 2015!

Dátum: 2015. július 16.-19.
Helyszín: Tokaj, Rakamaz
Belépő:
– Bérletek május 30.-ig 15990 Huf, azután 17990 Huf
– Napijegyek május 30.-ig 5990 Huf, azután 6990 Huf
További információk itt a Kingdom of Hegyalja hivatalos oldalán vagy itt a facebook eseménynél!

Megjegyzés készítése