A modern technológiának és a webes üzletrendszernek köszönhetően megkésve – és ezért olvasóink bocsánatáért esedezve -, de törve nem következik a várva várt(?) beszámoló, hohohó! Lássuk mik is törpéntek az idén a Tisza mentén, Tokajban, a kétezertizenkettes Hegyalja Fesztiválon.

Odautazásunk az első nap kora délutánjára időzítettük, hogy lehetőleg ne a pokol legmélyebb bugyrait idéző hőségben érkezzünk, ennek megfelelően éppen időben voltunk ahhoz, hogy jegyünk és sátorhelyünk zökkenőmentesen – és az első piros pontot kiérdemlően – megszerezhessük. Még sem volt teljesen felhőtlen a nyitásunk, mivel szemtanúi voltunk annak a sajnálatos esetnek, ahogy a helyi szervek megtalálták az előző nap alkalmával eltűnt fiatalembert – szerkesztőségünk ezúton is szeretné részvétét kifejezni a hozzátartozók felé.
A szomorú esetről továbblapozva igyekeztünk magunk felvidítani, már amennyire lehetséges ez ilyenkor. Mit is tehet az ember, egy kisebb mennyiségű hideg sör elfogyasztására fanyalodtunk, majd kezünkbe vettük a program füzetet, hogy kijelölhessük az arra a napra esedékes első koncerteket. Meg kell hagyni, a rock zenéhez hűen, míg mi tervezgettünk mikor a Pepsi színpadán már ezerrel ment a zúzda. Mi kezdésnek egy kis területi feltérképezés után még is a nagyszínpad megtekintésére fanyalodtunk, ahol a Csík Zenekar majd a Vad Fruttik borzolták a kedélyeket, majd szinte az egész területen hallhatóan az Edda művekkel – nem, nem a Malévval – szállhattak fel az ember, már akik akartak. Ez után egy kis energiagyűjtés következett, hogy aztán maximális energiával dobhassuk bele magunkat azokba az élvezetekbe, amivel a Borsodi által fémjelzett malátabár kecsegtetett. Volt egy némiképp meglepő Engine-Earz live koncert – meg kell hagyni, én tőlük kicsit többet vártam – majd egy nem, hogy meglepő, de egy igen pozitív értelemben vett ordító pofont kiosztó Broken Note, aki – számomra mindenképp – a Hegyalják történetének egyik legpörgősebb buliját hozta el, hogy aztán DST és bOC csak még tovább őrjíthessék a közönséget egyéni és b2b setjeikkel.
Köszönhetően az előző este(?) napfelkeltéig tartó élvezetének, a második nap kissé átkómálva kezdődött, így a Magashegyi Undergroundot csak a sátorból élvezhettük, de ezután azért mi is nyakunkba vettük a lábunk. Megnéztük az örökifjú Péterfy Bori produkcióját, majd Annát az ő barbijaival. Eztán a várva várt Everlast következett, amin azt hiszem minden a nagyszínpadhoz gyűlő ember kissé meglepődött, hisz zúzósnak nem éppen mondható produkciót adtak elő – igaz ez érdemben nem rontott az előadás minőségén. A közönség a feleszmélésen túl már-már összekarolva együtt élvezte volna a koncertet, ha az időjárás el nem rontotta volna azt egy fesztiválközegbe illő közmondással – nincs Hegyalja eső nélkül. Még hozzá nem is kis eső nélkül, a fedett színpadok óvó karjaiba menekülő tömegek felől kisebb csoda, hogy nem vitt el mindent a szél. Bár meg kell hagyni volt egy fajta hangulata, ahogy még éppen átballagtunk az Everlastról a Fresh Fabrik koncertjére. Láthattunk egy örök kedvenc Serious-t tőlük ordító zúzás közepette, majd ahogy lecsengett az utolsó dallam is a számban, úgy folytatta a természet azt, hogy aztán a sátor alatt összegyűlt emberek – az imént említett zenekar egyik vendég gyermekének lábdob-ütemére – együtt kiabálva kelljenek harcra annak erejével. Talán sikerült is, mert pár kissé zsúfolt, de mondhatni nagyon családias perc elteltével az eső is alábbhagyott, és folytatódhatott a buli. Ezzel az este újra elektronikus vizekre evezhetett, jött a Tilos vonalat képviselve Cadik, és úgy felhergelte a közönséget setjével, hogy az este sztárfellépőjének a Pendulumnak csak folytatni kellett azt. Megjegyezném ettől a résztől kicsit féltem a nap elején, hisz az utóbbi években – számomra – a Pendulum kezdett olyan arcot ölteni az elektronikus zenében, mint Bódi Guszti a mulatósban. Jó, jó, de biztos ott a helyük, nem máshol? De ezen az estén bizonyították, hogy igen is ott a helyük, hisz akkora bulit csavartak régi klasszikusokkal és új slágerekkel vegyítve, hogy nem csak a Malátabár vált ugráló várrá, de a környéke is. Ahhoz pedig, hogy még ez se legyen elég – és aki nem hiszi, járjon utána – a szintén Tilos vizeken evező Palotai Zsolt gondoskodott, és megmutatta milyen az, ha modern zenéket keverünk régi és új pop-rock slágerekkel.

A csütörtök este után, igen csak el kellett gondolkodnunk, hogy milyen nap is következik. Szerencsére a program füzet most is a segítségünkre volt. Délután az Alvinnal nyitottunk, hisz egy kis fejrázás vagy masszív bólogatás sosem árt. Majd a csipet csapat hölgy tagjának kedvezve kíséretül szolgáltunk a Pepsi színpadhoz egy kis nyál(?) csorgatásra a 30Y-on, majd ezt megfűszerezve volt egy kis Carbonfools is. Ezután a temérdek zenei eszközt felvonultató Anima Sound System következett, amit nem tudok eldönteni azóta sem, hogy most fura volt, vagy tetszett? A zenék a régiek, az ének Juci óta kérdés, bár tény, hogy a jelenlegi új énekes Prieger Fanniban van rá lehetőség, hogy újraélessze a régi kultuszt. Erre pedig bizonyíték lehet az is, amilyen emberáradat gyűlt össze a tokaji koncertre. A folytatásban viszont a zenekaroktól ismét a lemezlovasok vették át a főszerepet. Jött a jól ismert Sanyiman, a tőle azt hiszem már megszokottnak mondható jó hangulattal, hogy aztán fellépjen az este elektronikus sztárvendége, a breakbeat guru Evil Nine. Mellette a „koncertélménytől” függetlenül szimpátiám kell kifejeznem, ugyanis azután hogy befejezte az egyébként kifejezetten jónak mondható setjét, egy fajta csöndes visszahúzódó stílusban – nem úgy, mint az Engine-Earz – ahelyett, hogy hazautazott volna, bevetette magát a bulizók közé és nem csak az este hátralevő részére, de a fesztivál utolsó napjára is velünk maradt, tovább emelvén a fesztivál kicsinek egyébként sem mondható színvonalát. Full respect! Az pedig, hogy maradt azt hiszem nem is csoda, mert utána következett Ludmilla, Magyarország koronázatlan breakbeat királynője, és egy akkora bulit csapott még a végére, amit az előző este után az épeszű ember legmerészebb álmaiban sem gondolna. Ismét KO.
Reggel(?), darabkáink összeszedése és a mindenképp szükséges kávé(sör) után feleszmélve rájöttünk, hogy megint eltelt, elrohant és csak az utolsó napot hagyta nekünk. Kénytelenek vagyunk a nagy ébredésre, a krisztusi feltámadásra, mert a programba nézve, ezt az utolsó napot, a fránya utolsót sem hagyhattuk szárazon. Délután egy megszokottnak mondható Punnanyn kezdtünk, majd azt megfűszereztük egy kellemes Maffia koncerttel. Ezután még utoljára mindennek tudatában körbeszemléltünk, nehogy kihagyjunk valamit a civil programokból, hogy aztán maximális erővel vethessük bele magunk az éjszakába. Volt egy abszolút őrületesnek mondható Brains koncert, sok vendéggel – MC Zeek, Hősök – sok tánccal, ugrálással, nevetéssel és káoszkodással. Ezután pedig a nagyszínpad záró fellépője a Stereo MCs következett, ami egy kis csalódást keltett bennem, de nem az együttes részéről. Olykor körülnézve, azt hiszem nem minden jelenlévő állított reális elvárásokat a színpadon lévők zenei produkciójával szemben. Túllépve ezen a hazai ízekkel kicsit megspékeltük az estét, és megnéztük a Furmint Klubban az egri Kerekes Bandet, ami nagy örömünkre a szokásos jó hangulattal várt minket – és minden arra látogatót -, hogy aztán továbbrohanva még éppen elcsíphessük az általam leginkább várt angol drum and bass djt, Black Sun Empiret és a vele hozzánk látogató Stamina MC-t. Ami pedig ezután következett az már a régi idők őrülete, lespriccelve egy kis vicceskedéssel a híres MC fenomén és az oldalsó korláthoz támaszkodó kissé fáradt, de annál spontánabb fiatalok részéről. Mindenki, aki erre járt nem láthatott mást, mint egy igazi underground hangulatú, zárónaphoz illő bulit, temérdek jó zenével és még több jó kedvű fiatallal. Ha pedig valaki feltenné a kérdést, egy zárónap végén, hogy lehet sok jó kedvű fiatal, a válasz egyszerű: egy ilyen négy nap után, kinek ne csalna mosolyt az arcára a tudat, hogy jövőre veletek, ugyanitt!