A szerepjátékról, és ami mögötte van.

*Johny felkelt az ágyából, kinyújtózott és csak ekkor látta meg, hogy asztalán egy új üzenet várja. Csak egy időpont és egy cím volt benne, -furcsa- mondta magában, és hirtelen egy még inkább furcsa érzés kapta el. Úgy érezte, mintha figyelnék, és késztetést érzett, hogy menjen. Felöltözött hát és indulóra fogta. Nem tudta, hogy merre megy és minek, de mennie kellett. De ahogy kilépett házának kapuján, megérzései kezdtek bebizonyosodni, árnyakat látott a tetőn, melyek egyre gyorsabban és gyorsabban mozogtak, így hát neki is egyre gyorsabbra kellett fogni. Már-már rohant, torkaszakadtából, mikor hirtelen valaki kirakta a lábát elé egy beugróból, s ő elesett. John nem foglalkozott a horzsolással, amit az esés következtében szerzett, csak pánikszerűen felnézett, hogy ki buktatta fel, ily hirtelen. Egy vékony lány állt ott, és így szólt:

– Öcsi, te már megint minek képzeled magad? Anyu mérges lesz, ha meglátja, hogy ilyen későn te kint vagy…

Televízió, internet, disco, és még számtalan kikapcsolódási lehetőség van a fiatalok számára napjainkban, de feltételezem, nem mindenki ragad le a szórakozásnak, ezen formáiban, és vannak, akik nyitottságukat fejezik ki a könyvekben fellelhető új világok feltárásával. Ha így van, gondolom mindenki olvasott már olyan könyvet, amibe teljesen bele tudta magát élni, szinte ő maga volt a főszereplő és néha el is gondolkozott, hogy „én vajon mit tennék ebben a helyzetben?”. Ez a fajta, gondolkodás már igen közel áll a szerepjátékhoz, éppen ezért készültek amolyan lapozgatós könyvek, melyek előre megírt történettel, de nem lineáris történéssel, választások elé állították az olvasót, és ily módon még inkább élvezetessé tették az olvasást. Bár ezek a könyvek már igen közel álltak cikkem tárgyához, de nem teljesen tekinthetőek szerepjátéknak, épp ezért tekintünk rájuk oly módon, mint azok mérföldkövei.

A szerepjáték során egy hasonló szituációba kerülnek a játékosok. Egy adott világ, előre meghatározott szabályai alapján, egy általában általuk választott karakterrel (JK) kell megélniük a történetet, melynek cselekményében ők a meghatározó személyek, és még egy ember. A mesélő (KM), aki általában a történet kiötlője, és azon helyzetek következményeinek leírója, amiket mi cselekszünk az adott karakterrel/ekkel. Talán úgyis mondhatnánk, hogy mi vagyunk a „szabad ember, aki teszi, amit szeretne” és a mesélő a „sorsunk, aki dönt, hogy van e lehetőségünk megtenni azt”. Persze ez egy eléggé leegyszerűsített megfogalmazás a KM-et tekintve, mert további feladata a mesélőnek a játékosok szórakoztatása, és a kalandhoz szükséges információk megadása is, és nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a játék során kiemelt titulusa van. Ezt leginkább az egyes játékosok számára már megszokott idézet tükrözheti: „A KM-nek mindig igaza van!”

A játékhoz természetesen vannak segédeszközök is, melyek a játék típusától függőek, és segítenek a játék könnyebb, gyorsabb vagy éppen igazságosabb lefolyásában. Lehetnek ezek dobókockák (nemcsak 6, hanem 8 vagy 10 oldalú is), különböző szabálykönyvek, jegyzetpapírok, ceruzák, karakterlapok, de vannak, akik még több eszközzel, például saját készítésű térképekkel, rajzokkal vagy tervrajzokkal is megpróbálják színesebbé tenni a játékot.

Szokták még a szerepjátékot, a színházhoz vagy filmes szerepek megformálásához hasonlítani, ahol a színészek néha a jellemükkel teljesen ellentétes karaktereket testesítenek meg. Természetesen az összehasonlításnak van alapja. A különbség annyi, hogy a karakterek itt nincsenek beöltözve semmilyen jelmezben és a játék körülmények is többnyire egy asztal köré, vagy maximum az adott helyiségre terjednek ki Csupán szavakkal, gesztusokkal, beszédstílusokkal, kreatív kedvű játékos esetén grafikával mutatják ki karakterük külső és belső tulajdonságait.
Emiatt sokan támadják szervezetileg a különböző szerepjátékokat, s néhány gonosz karakter kijátszására vonatkozó alakításokat, néha afféle sátánista szeánsznak vagy szektás gyűlésnek tekintenek.

Épp, ezen dolgok miatt szükséges megvizsgálnunk a szerepjátékok pszihológiai hátterét is, hogy láthassuk, milyen pozitív tulajdonságai vannak ennek a kikapcsolódási módnak, azon kívül, hogy kiváló szórakozási lehetőséget nyújt az érdeklődők számára. Mivel igen sok fajta szerepjáték létezik, így nem lehet egyértelműen meghatározni, hogy magának a szerepjátéknak milyen hatása van az emberre, de általánosságban azt lehet mondani, hogy ha egy egészséges öntudattal rendelkező személy játszik, aki el tudja vonatkoztatni a mesét a valóságtól, semmilyen negatív következménnyel sem kell számolnia. Sőt! Kutatásokkal bebizonyították, hogy a szerepjáték nagy segítség lehet önmagunk megismerésében, és a hirtelen helyzetek kezelésében. Sokan a játék hatására belemélyednek egy-egy tudományág vizsgálatába, kizárólag tudományos alapon. Ez semmiképp nem visszafelé viszi az adott személyiséget, és annak tudását. Nyilván nem véletlen vannak korhatáros játékok, hiszen ha nem megfelelő érettségi korban találkozik az ember egy okkult szerepjátékkal, bizony fejlődési defektusokat okozhat az illetőben. De kérem, azok a bizonyos 18-as karikás filmek, vagy már lassan a mesék is, melyeket el lehetne látni ilyen jelzővel, nem teszik meg ugyanezt?

Az imént leírt szerepjátékra való alkalmatosság általában 14-15 éves korra tehető, mivel ilyenkor már meg van, azaz érettség, hogy az életből vett példák és a bonyolult szabályok érthetővé váljanak. Sokan azonban nem gondolják, hogy a gyermekük már 3-4 éves korában is játszik egyfajta szerepjátékot, amikor űrhajósnak, orvosnak, vagy katonának képzeli magát, és a szerint próbál viselkedni. De itt említhetnénk a papás-mamás játékot is, ahol a gyermekek a szüleik példájára viselkednek, és ez alapján el tudják maguktól dönteni, hol a határ a valóság és a játék között. Ugyan így van ez a szerepjátékkal is. Amikor felállnak és abbahagyják a játékot, máris visszavedlenek valós önmagukká és az elfogadott társadalmi normáknak megfelelően élnek. Igaz, hogy egy alapból torz jellemű emberre nagy valószínűséggel negatívan hat maga a játék, és egyes esetekben a játék után a való életben is a karakter képébe képzeli magát. De hangsúlyozandó, hogy ez nem az adott játék, hanem az egyén hibája, és előfordulhat az is, hogy egy ilyen jellemhibás személy esetén, a szerepjáték jellemépítő, pozitív hatással is lehet.

„Csak, mint vak eszköz teljesítem s várom,
Míg kidőlök s lesz más, ki helyemre álljon.
Eladtam már magam, nem magamnak élek,
Nyugalmat, pihenést már nem is remélek,
Lelkem lett a küzdés, szívem lett az álom,
Szívemet keresem, amíg megtalálom.”
(idézet: Dale Avery: A Renegát)