Kiállítás a Szépasszonyvölgyben!

Június 18.-án 19 órakor a ZimZum csoport munkáit mutatják be a Máraiban a Szépasszonyvölgyben. A könnyű nap, tegnap volt címmel szervezett kiállításon lesz ráadásul élő rajzolás és zene is! A kiállítást F. Balogh Erzsébet nyitja meg.

A ZimZum csoport születésekor minden tag Károlyi Zsigmond- növendék volt, azóta a kör tágult. Az egyetemen egymás műtermeit látogatva, került sor az első beszélgetésekre. Ezek a baráti és szakmai eszmecserék alakították az igényt arra, hogy a közös egyetemi tapasztalatokon túl is folytassák az alkotás során felmerülő kérdések fejtegetését, valamint azt a termékeny megfigyelést, mely során kiléphetnek saját gondolkodásuk struktúrájából azért, hogy a legkülönfélébb vizuális megoldásokkal szembesüljenek. A tizenegy fiatal célja egy olyan művészeti közeg megteremtése, ahol festészetben létezhetnek. A köztük létrejövő interakciót, a felmerülő művészeti kérdéseket kiállításokon mutatják meg. A csoport bemutatkozására egy 2012-es prágai kiállításon adódott lehetőség, ezt követően számos magyarországi kiállítás várt az alkotókra. Martfű, Debrecen, Szigetcsép, Vecsés és legutóbb Budapest.

A mostani alkalom kiállítói:
Kiss Viktória
Kecső Endre
Antal Anna
Poroszlai Eszter
Tóth Anna Eszter
Vető Orsolya Lia
Tayler Patrick
Halega Krisztián
Kovács Brigitta

Aki a zenét adja: Moven

A rendezvényre való belépés ingyenes!
További információk ide kattintva.

Megjegyzés készítése