Újra előadással készülnek a szuszogók

Bemutatóra készül a Szuszogó Színház. Az új tagokkal kibővült társulat az eddigi legnagyobb dobására készül.

Szuszogó Színház: Állatfarm

Az előző évben már többször megmutatták magukat a közönségnek, rövid performanszok és egy vitaszínház keretein belül is. Azonban, a tavaszi félévben sem pihennek sokat a fiatalok, még bőven van ötletük arra, hogy mivel sokkolhatják a nézőket.

Szegvári Menyhért művészeti vezető munkáját az ifjúság most még nagyobb erőbedobással segíti. A csapatot Vígh Szilvi vezeti és koordinálja, az új darab rendezői székébe pedig Hrozik Márk, az egri főiskola hallgatója ült be Szegvári mellé. Mindketten már régi motorosok a színházban, pontosan tudják, mi az, ami egyben tud tartani egy csapatot, s mi kell ahhoz, hogy a nézőt a székbe szegezzék.

Az új darab előkészületei már a nyáron megkezdődtek, az alkotók kutattak az Országos Színháztörténeti Intézetben, és mentoruk segítségével ráakadtak, egy olyan alapanyagra, mely talán az eddigi legkomolyabb és legnehezebb darab lesz a színház életében. A februárban induló próbákat közel fél éves előkészítő munka előzte meg, kezdve az új tagok toborzásától, a darab „Szuszogó Színházasra” írásán át, a karakterek, jelmezek és díszlet megtervezéséig.

Amivel idén készül a társulat: George Orwell: Állatfarm.

„A darab elsődleges célja, hogy látványos társadalomkritikát fogalmazzon meg. Valamint szeretnénk megmutatni, hogy fiatalok, hogyan tudják ezt a történetet minden mélységével és üzenetével a közönségnek adni, modern, mai felfogásban és körítésben.”

– mondják az alkotók.

Megszokott, hogy a Szuszogó Színháztól mindig egy kicsit mást/többet kap az ember, mint amire elsőként számít, mikor megtudja, mit adaptál a csapat. Valószínű ez idén sem lesz másképp. Biztosak vagyunk benne, hogy a tavasz izgalmas színfoltja lesz májusi premier.

Net: Szuszogó Színház fb

Szuszógó Színház

Készített: Alexander Toma, forrás: facebook

Megjegyzés készítése