Új utakon? The Chemical Brothers – Wide Open (feat. Beck) – klipelmélet

Még a tavalyi évben történt, hogy a kissé ködbe vesző Chemical Brothers csapata 5 év után kiadta legújabb – kilencedik – albumát Born In The Echoes címmel. Habár a lemez mondhatni igen megosztott véleményeket eredményezett mind a közönség, mind a kritikusok körében, nemrég rátettek egy lapáttal, hogy kicsit feldobják az albumot. Nagyobb tartalmat akartak csempészni bele, mélyíteni akarták, vagy csupán egy nagy mentés volt? Ezt mindenki döntse el maga. Az viszont biztos, hogy az album zárószámául szolgáló Wide Open címre keresztelt trek még, ha zeneiségében nem is a régi Chemical-ra hajaz, mindenképpen új irányt mutat. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a hozzá készített új klip egy fajta átalakulást mutat be – ötvözve benne a könnyed zenét a kortárs tánccal – kijelenthetjük, hogy megérte a belé fektetett munkát, hisz kifejezetten élvezhető zenei egyveleget kaptunk, ami szemnek és szívnek is egyaránt gyönyörködtető. És ki tudja? Tekintve, hogy a szám szövege az elmúlás és az elengedés témáját boncolgatja, könnyen előfordulhat, hogy egy fajta iránymutatás vagy felkészítés ez a közönségnek, ami a Chemical Brothers új útjai felé is mutat.

The Chemical Brothers – Wide Open feat. Beck
Rendező: Dom & Nic
Producer: John Madsen
Koreográfus: Wayne McGregor
Tánc: Sonoya Mizuno

The Chemical Brothers - Wide Open

Megjegyzés készítése