Öko-filmklub Gyulai Ivánnal

hulyeseg_kora

Az egri Öko-filmklub következő vetítésére és beszélgetésére október 8-án, kedden kerül sor a Bródy Sándor Városi és Megyei Könyvtárban. Délután 5-kor A hülyeség kora (The Age of Stupid /2009/) című angol filmet nézhetitek meg, majd Gyulai Iván ökológus osztja meg gondolatait a betérőkkel.

A fiktív keretbe ágyazott dokumentumfilm 2055-ben játszódik. Az emberi civilizáció a klímakatasztrófa következtében összeomlott. A romokban heverő városokat elönti a tenger vagy elborítja a sivatag homokja, de valakik, valamikor létrehozták az Archívumot, hogy megmentsék az emberiség emlékeit. A könyvek és műalkotások mellett itt őrzik a mozgóképeket is. Az Archívum egyik munkatársa a XXI. század első éveiben készült dokumentumokat tanulmányozza, annak a kornak a képeit, amikor a későbbi katasztrófát még meg lehetett volna akadályozni. A mi korunkét…
A film után (kb. 18.30-tól) megfordítjuk a perspektívát és Gyulai Iván ökológus, Az Ökológiai Intézet A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány igazgatója „Jövőkép” címmel tart előadást a jelenlegi gazdasági, társadalmi és ökológiai trendek várható következményeiről.

hulyeseg_kora2

Öko-filmklub Gyulai Ivánnal

Idő: 2013. október 8., kedd, 17.00
Hely: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, Eger, Kossuth L. u. 16.
Beugró: ingyenes
Film: A hülyeség kora
Előadó: Gyulai Iván, ökológus
Net: ageofstupid.net

 

hulyeseg_kora1

Megjegyzés készítése