Interjú az egri Neon Egyesület vezetőivel

Majka & Beta @ hiphop contest

Olvastuk a múlt pénteki egri városi közgyűlésről szóló beszámolókban, hogy a Neon Ifjúsági és Kulturális Egyesület ifjúsági stratégiai megállapodást kötött a város vezetésével tavaly decemberben, és ennek keretében többmilliós támogatást kapott és fog kapni. Ezzel kapcsolatban és a városi ifjúsági-kulturális helyzetről kérdezzük az egyesület két meghatározó arcát, Berényi Tamás „Beta”-t (rendezvényszervező) és Dobos Dánielt (elnök).

Part magazin: Kérlek mutassátok be az egyesületet. Ifjúsági és kulturális területen milyen múlt van mögöttetek?

Dani: Jómagam 2005 óta tevékenykedtem a Városi Diáktanácsban, ha tehetem még manapság is próbálok részt vállalni az életükben. Egyesületi formában 1 éve működünk, de maga a szervezői/baráti csapat és a Neon név 8 éves múltra tekint vissza. Ez idő alatt számos kulturális és ifjúsági rendezvényt szerveztünk, melyekre bizonyára mindenki emlékszik. A csapat tagjai közt olyan aktív és kreatív fiatalok vannak, akik szeretnek szervezni és szeretik formálni a környezetükben zajló eseményeket. Többen tagjai vagy tagjai voltak más ifjúsági szervezeteknek is, mint például a VDT-nek. Szerencsére a csapat mára kiegészült több lelkes fiatallal is.

Beta: Egy-két konkrét példával egészíteném ki Danit, azokkal az eseményekkel, amikre büszkék vagyunk és az elmúlt évek során önerőből, az anyagi veszteség kockázatát is vállalva hoztunk létre. Ilyen volt például számtalan kiállítás (főként street art és elektronikus grafikai területen), Egerben újítónak számító bulik (Jump for the Sound partyk, Open Air partyk, Strand party stb.), az ország legnagyobb Hip-Hop tehetségkutatója, a Hip-Hop Contest, a Street Style Jam-ek és Street Style Fest (az utcai stílusok bemutatása zenében, táncban, képzőművészetben), a Jump Up! Fesztivál külföldi sztár fellépővel, a Pendulummal.

Cica, Dani, Beta

Cica, Dani, Beta

Part magazin: Mi áll a stratégiai megállapodásban, amit az egri városvezetéssel kötöttetek?

Beta: Ez egy elég hosszas megállapodás, mely mindkét fél számára előnyös, hiszen a város segít megvalósítani az elképzeléseinket, mi pedig ezeket az elképzeléseket úgy formáljuk, hogy a város és városi fiatalok előnyére váljon. A programokkal olyan hiányosságokat pótlunk, amire van igényük a helyi fiataloknak. Továbbá fontos, hogy a város hírneve is gyarapodjon, hiszen a rendezvények reklámereje jócskán a város határain túlra is eljutnak, így érjük el, hogy a városról kialakuljon az a kép, hogy egy fiatalos, lendületes, programokkal teli település.

Dani: A megállapodásban továbbá szerepel az is, hogy a városi rendezvényeken besegítünk olyan programokkal és kommunikációval, amivel könnyebben elérik a fiatalokat is.

Kertmozi Eger Ünnepén 2013

Kertmozi Eger Ünnepén, 2013

Part magazin: Hogy jött ez a megállapodás a városvezetéssel? Miért pont benneteket támogatnak stratégiailag?

Dani: Régóta rajta voltunk az ügyön, hogy segítséget kapjunk a terveink, ötleteink megvalósításához. Az első olyan dolog, ahol sikerült, az a Kertmozi volt, Eger Ünnepe keretein belül. Ezután továbbra is folyamatos megkereséseket intéztünk az önkormányzat felé, akik válaszul egy 2014-es programlistát kértek a terveinkről, hogy mit valósítanánk meg, mindezt részletesen, pontos leírásokkal, előzményekkel stb.
Ezek a programok mind életképes ötletek, amik mögött értékes előtörténet áll, így született meg a stratégiai megállapodás, hogy megtudjanak valósulni ezek a programok a közeljövőben. Így a városban, olyan fiatalos események lesznek kiegészülve új dolgokkal, amire nagy az érdekelődés az egri fiatalok körében és amikre más városokból is érkeznek vendégek.

Part magazin: Mennyivel támogat benneteket és városvezetés és ebből miket terveztek?

Dani: Kezdetben úgy volt, hogy másfél millió forintot kapunk a leadott tervezetünkre, ami ugye még a Kertmozi környezetének rendbetételére sem elég. Aztán végül három millió forinttal fogadta el a közgyűlés, aminek a nagy része a Kertmozira megy, készítünk az összegből egy ingyenes kiadványt, ami a városba érkező fiatalokat kalauzolja, továbbá megvalósítunk egy szabadtéri kiállítást, egy ingyenes délutáni programot a zenepavilonnál. A megmaradt összeget további rendezvényekre fordítjuk.

Part magazin: A neten és különböző fórumokon folyamatosan megy az oltás, hogy a városban nincsenek megfelelő koncerthelyek, hogy a korábban üzemelő helyek mind bezártak, újak talán a Gödör kivételével nincsenek, beszűkültek a szórakozási lehetőségek, a kisebb közösségeknek nincsenek megfelelő megnyilvánulási lehetőségei, terei stb. Te mit gondolsz Eger ifjúsági-kulturális állapotáról?

Beta: Nem tartom rossznak a helyzetet, ha szétnézünk a környező városokban rájöhetünk, hogy kifejezetten sok lehetőség van Egerben. A neten terjedő rémhíreket alaptalannak tartom, vegyük például a megszűnt Ifi házat… amit fél milliárd forintból felújítottak és ahogy elmúlt a friss festékszag máris fogad be ifjúsági rendezvényeket, arról nem is beszélve, hogy alapból mekkora kulturális értéket képvisel maga az intézmény. A közösségi tér funkcióját pedig úgy gondolom, hogy a közkedvelt Ifi Ponttal pótolták, ahova rendszeresen járnak be a fiatalok. Ott van az Egal-Egrix megszűnésének kálváriája, amire úgy tudom hamarosan megoldás születik. Koncerthelyszínnek pedig valóban tökéletes a Gödör, ahol már számtalan neves zenekar lépett fel és mind a fellépők, s a közönség is pozitív élményekkel távozott.

Amikor mi középiskolások voltunk magunknak teremtettük meg a bulikat, programokat! Már akkor olyan fellépőket hívtunk el, akik akkor még kevésbé, de ma már nagy népszerűségnek örvendenek (p.: Punnany Massif, SP, Hősök stb.) A mai fiatalok nagyrésze jóval passzívabb, otthon ülnek a gép előtt, kommentelnek, hogy miért nincs buli, de ha van akkor se vesz részt azon. Úgy gondolom, hogy aki nem talál (kiállítási, fellépési/bemutatkozási, szórakozási és egyéb lehetőséget), az nem is keres!

Eger, a te történeted

A te történeted

Part magazin: Tervezitek-e, hogy buliszervezés terén nyitni fogtok különböző zenei és művészeti stílusok felé? Ha igen, tudsz-e erről már részleteket?

Beta: Természetesen eddig is nyitottunk mindig. A rendezvényeink nagyrészén mindig több helyszín van, így a második, kisebb helyszínen úgymond kísérleti jelleggel próbálunk ki új dolgokat, ami nem a trendi kategóriába tartozik, de lenne igény és képvisel egyfajta művészi értéket. Soha nem zárkóztunk el az új dolgoktól.

Part magazin: Melyek a következő aktuális programjaitok?

Dani: Leginkább már a jó időt várjuk, de természetesen addig sem vagyunk tétlenek. A várossal való megállapodás értelmében a városi rendezvények fiataloknak szóló részében próbálunk segíteni, így a Lengyel-Magyar barátság hétvégéjén március 22-én, szombaton a Körcsarnokban kerül megrendezésre egy jó programunk.

 
Neon Egyesület a neten >
A Neon Egyesület következő rendezvénye: Buli a Körcsarnokban, 2014. március 22.

Pendulum Egerben:

Fotó: Neon Egyesület, Neon facebook, part archiv

Megjegyzés készítése