III. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál

Idén is, immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Egri Stúdiószínházi Táncfesztivál! A szervezők idén is odatették magukat és öt napos, változatos színvilággal kecsegtető programot készítettek számunkra! Kezdődjék a tánc!

A kezdetben hagyományteremtő, mostanra már inkább hagyományőrzőnek is mondható rendezvény sorozat idén is változatosabbnál változatosabb művekkel lép porondra a következő öt napban, mely szeptember 17.-től 21.-ig nyújt különleges szórakozási lehetőséget az egri Gárdonyi Géza Színházban! Így hát lássuk, mivel is várják idén a szervezők a nagyérdeműt?

Program:

szeptember 17. – Nagyszínpad (a fesztivál nyitó napja)
19.30 – KET: Horda

szeptember 18. – Stúdiószínpad
19.30 – Miskolci Balett: 4kívánság, majd jön a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház: Verslábak című műve.

szeptember 19. – Stúdiószínpad
19.30 – Tünet Együttes: Priznic, azt követően pedig PR-Evolution Dance Company: Magdalena, végezetül pedig Impro 2014 a GG Tánc Egerrel, az Ethnofil zenekar közreműködésével.

szeptember 20. – Stúdiószínpad
15.00 – Bozsik Yvette Társulat: Csillagokkal táncoló Kojot
20.00 – Bozsik Yvette Társulat: Tavaszi áldozat

szeptember 21. – Stúdiószínpad
19.30 – Góbi Rita Társulata: Ne hisztizz! azt követően pedig Pozsonyi Ifjú Szívek: Hontalanítás következik.

További információk a rendezvényről az esemény hivatalos facebook oldalán!

Megjegyzés készítése