Idén áprilisban lesz 20 éves a Faithless zenekar kultikussá vált Reverence című albuma, amelyen az elektronikus zenetörténelem egyik legmeghatározóbb dala az Insomnia című száma is megjelent.
Idén 20 éves… Ezzel szembesülni nem könnyű. Tulajdonképpen ez volt az az album, amit még a bátyám kazettán – nagy-nagy örömmel – hozott haza a búcsúból, és már első hallgatásra megváltoztatta a zenei ízlésemet. Vagyis nem változtatta meg, ez így nem teljesen igaz, mivel akkor – mindössze 6 évesen – még nem volt zenei ízlésem. Inkább úgy fogalmaznék, meghatározta azt. Eldöntötte helyettem, hogy mit fogok szeretni életem hátralévő részében. Beleégett a tudatomba és azóta is elkísér. A kazetta máig megvan, otthon a szobám mélyén porosodik és emlékeztet a gyerekkoromra. Ezalatt a 20 év alatt persze nemcsak altatódalként funkcionált az Insomnia, voltak kisebb-nagyobb bulik, ahol ez adta meg az alaphangulatot is. Nem hiszem, hogy sokan vannak, akik kiskoruk óta elektronikus zenét, technot, deep-house-t hallgatnak a Faithless miatt. A saját generációmban, környezetemben legalább is nem sok ilyen embert ismerek.
Imádom ezt az albumot, és bármikor, ha meghallom akármelyik dalt is róla, végigfut a hátamon a hideg, miközben a tudatomban pedig az életem azóta elrohant része pörög le. A barátok, a bulik, hangulatok, gyakorlatilag elkap az a bizonyos flow. Nem tudom, hogy az embereknek van-e ilyen hangulatidéző dolgai, de ha nincs, akkor szerintem, sürgősen keressen mindenki magának valami kézzel fogható, vagy akár megfoghatatlan dolgot, ami erre szolgálhat. Hogy emlékeztesse arra, honnan jött és hová tart. És had jegyezzem meg, hogy nemcsak az Insomnia 20 éves, ami abszolút meghatározó ebben az irányzatban. Az Underworld Born Slippy-je is betöltötte épp a közelmúltban a 21. évét. Bizony 1995. január 1-jén adta ki EP-jét az ugyancsak brit duo, Karl Hyde és Rick Smith, Darren Emerson közreműködésével, ezzel elindítva világhódító útjára a zenekart.
20 év nagy idő. Nem mondom, hogy idős vagyok, de émelyítő belegondolni, hogy van olyan a közvetlen környezetemben, aki még nem élt akkor, amikor ezt az albumot piacra dobták Maxi Jazz-ék – nehéz felfogni, hogy egy generációnyi idő eltelt azóta. Nekik ez olyannyira retronak számít, mint nekem a Queen. 20 éve ismerte meg a világ igazán Dido elképesztően szexi, lélekemelő hangját és azóta is imádjuk őt. Ha van valami, amit egy elektronika-rajongónak meg kell hallgatnia, az legyen most a Reverence. Adjunk hálát a teremtőnek, hogy leküldte közénk Maxi Jazzt, Sister Blisst, Rollo Armstrongot, Jamie Cattot, Aubrey Nunnt és persze Didot! És adjunk hálát, hogy ők eljöttek hozzánk és elkészítették az elektronikus zene máig egyik legnagyobb alkotását.
írta: Balázs Dávid