Korábban említettem, hogy elmesélek egy történetet a buli végeztével nektek, de ami azt illeti ez nem is egy story lenne, mint inkább a sors keze. Már igen fiatalon – kilenc vagy tíz évesen, ki tudhatja már ezt pontosan – magába szippantott az elektronika gerjesztette hullámok ereje, mintha csak egy féreglyuk rántott volna magába be. Bár akkoriban még közel sem rendelkeztem oly kifinomult véleménnyel, nem úgy, mint manapság… Sokkalta jobban rá voltam szorulva a Bátyám iránymutatására – és ezért sosem lehetek elég hálás neki –, mint azt akkoriban gondoltam volna. Miután végig jártam a zeneiség minden lehetséges lépcsőfokát a szerint tágult az évek során tudatom is. Valami megmaradt és azt hiszem meg is fog még akkor is, mikor már ősz aggastyán fejjel fogom unokáim bólogatva magammal hurcolni.

Az igazi underground az a tökéletes narkotikum lett számomra, ami minden vegyszer nélkül képes előidézni a totális extázist. Azt a másvilági gyönyört, amit az ember talán csak egy gyönyörű nő ölelő karjaiban élhet át. Akár mondhatnánk úgy is, az igazán jó zene egyenlő a mennybeszökő orgazmussal. Csak a zene több fronton és több hullámban is tör ránk, sokszor aljasan körbevéve, gonoszul támadva.

Az első hullám a megismerés, mint a bulikon a bevezető fellépők. Amikor nem is feltétlen tudod mi az, csak meghallod, kíváncsivá tesz aztán meg is mozgat. Majd hirtelen azon kapod magad, hogy csak ő jár a fejedben, hogy mi volt az a dallam, mígnem tovaszáll a pillanat.
Aztán a kíváncsiság új szintre lép, elkezdesz még inkább érdeklődni, mert az újdonságok csak úgy jönnek, sokszor ismerős formában, de még is új alakot öltve. Érdeklődve vizslatsz körbe, keresed a magyarázatot, hogy is lehet ez. A szád mosolyra áll, mert látod azt, amit szerettél volna, hogy körülvegyen. Aztán, mint a cseperedő kutyakölyök lépkedsz előre, majd körbe, körbe. Láncaid letépve mozogsz otthonodul érezve a jobbnál jobb dallomok és a hangulat miatt a téged körülölelő terepet.
De az újdonság érzése hamar elillan. Megannyiszor itt voltál már. A ritmus elnyomja érzékeidet, de csak addig, míg eszedbe nem jut, hogy mi az, amire végül még is eljutnod sikerült, annyi peches vállalkozás után. Mert ismerős dallomok sokasága csendül meg füledben, és amit az angolok hozhattak magukkal, meghallgatni aznap este, megért minden várakozással töltött perced.
Sokak szerint nem volt az este olyan, mint amilyennek várták, bár a hangulat számomra mást mutatott belőle. Saját balszerencsémnek hála sokadik próbálkozásra sikerült csak eljutnom Ed rush & Optical bulijára, és féltem is tőle nem keveset. Ha sokszor lép közbe a sors, és valamiért a megcélzott buli elmarad, vagy a fellépő mondja vissza az utolsó pillanatban mikor már ott állsz a menny kapujában, könnyen megjegyzi az ember: Bazd meg! Istenem…
De október tizenkilencedikén semmi nem szólt már közbe, és egy nagyon jó barátom társaságában megtekinthettem azokat, akiken úgy mond felnőttem. A legjobban talán attól rettegtem, hogy átveszik azt, amit sok régi klasszikus megtett, és átmennek a totális dubstep, darkstep, satöbbi őrületbe, amivel kis mennyiségben még feltétlen bajom sem lenne. De nem tették, sőt… engem személy szerint egy előre hozott karácsonnyal, egy vagy több orgazmussal felérő mesével leptek meg.

Olyan klasszikusokkal jöttek el, hogy a lábaimmal egész Európát átszeltem, testemre tapadó pólóban csurom vizesen, de addig meneteltem, míg erőm engedte, s ha már testem felmondta a szolgálatot csak álltam, karom széttárva és behunyt szemmel énekeltem. Már amennyire az elektronikát lehet, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy sok más olvasott vagy hallott negatív vélemény ellenére számomra ez az este azt adta, amit sok-sok éve egyetlen drum and bass buli se. Gyermekkorom és a vele járó örömöket emlékeket magamban újra átélhettem. Bladerunnaz por siempre!