10 emeletes panel csempézett belseje tövében hárman vártak a liftre. Tikkasztó meleg tette fárasztóbbá a várakozás hosszúnak tűnő másodperceit. Hirtelen egy fiatalember csatlakozott amazokhoz kerékpárja társoságával. Szemmel láthatóan épp nem nagyon adott külsejére: imitt-amott koszos fehér atléta, lógó nadrág (egyik szára feltűrve), papucs… Lehet épp másnapja volt… vagy csak fáradt vágyak terhelték aznap. Sötét napszemüvegén keresztül végigmérte leendő útitársait, fekete lencséjéről 1 jó kedélyű csinos anyácska, annak gyermeke, és egy „szürke”, precízen vasalt inges agglegénynek tűnő alak tükröződött vissza. Megérkezett a lift, széttárta unottan tartott karjait, belülről épp olyan volt mint kívülről… csak valamivel tágasabb. Tűzpiros, ütött-kopott, rozsdás vasdoboz. Nyomasztó. Senki nem tolongott. Tétovázás nélkül, mintha előre megbeszélték volna a sorrendet, haladtak halkan. A nő tolta be gyermekét először, és két nyúlott szatyrot helyezett letétbe babája kocsija mellé. Okosan kihasználva a lift:nem adta! lehetőségeket. És már ígyis!… félig majdnem tele volt a doboz. Az agglegény távolságtartóan, szótlanul előre engedte a kerékpárost ,aki magában már le is mondott a könnyű „csúcsrajutásról” és a következő útra összpontosított. Meglepődés ült az arcára… takarta. Hiába. Gyorsan felocsúdva egykerékre állította cajgáját, és már be is állt arccal a sarokba, hátatfordítva a többieknek. Ezen meg a többiek lepődtek meg. Meg azon hogy ien kevesen, hogy foglalhatnak el… EKKORA TERET. Az idősebb férfi vette kezelésbe a lift gombjait. 2 pakkal volt felpakolva… ”Biztos bevásárlásból jött..” – gondolta szórakozottan magában az anyuka. ”Valakinek biztos megvolt”, azért ien boldog, gondolta irigykedve a vasalt inges… miközben félszemmel leste. A fiú a sarokban nem gondolkodott. A lift „tetoválásait” olvasta, 1iken megakadt a szeme: ”AKI MÁSNAK VERMET ÁS………… JÓ KURVA ANYÁT”. Eldördült az első kérdés…, ami általában egy lift belsejében ienkor jönni szokott: ”Ki?”„Hanyadikra?” szögezte sablonos kérdő mondatát az agglegénynek tűnő unalmas alak a többieknek. A fiatal asszony rögtön rávágta derűs hangján: ”mi a harmadikra.” „Jó. Én a negyedikre.” – válaszolt a kérdező. A fiú a tarkóján érezte a többiek kérdő tekintetét, majd meg sem fordulva elengedte szófukar válaszát csontos válla mögött: ”Nekem nyolc.” A lift közben már elindult fölfelé és valami más is utána eredt a doboz belsejébe. Egyfajta könnyedség, megkönnyebbülés, jókedélyűség vette kezdetét (ha csak rövid időre is). Először a fiatal nő kezdett el kuncogni, halkan… majd hangosabban, és megjegyezte ”Ez jó!!!….” Nekem nyolc. ”…ihihhihhhihhhihiihihihh”. A gombkezelő is nevetésszerű hangot produkált. A fiúnak nem lehetett látni a reakcióját, mivel még mindig sarokban tartotta kordában a tekintetét…. de a többiek szinte biztosra vették, hogy ő is legalább mosolygott szűkszavú, spontán válaszán. Máris másabb volt a hangulat a szokványos-megszokott-monoton-konzervatív liftezéseknél. Még ha csak egy útra szólt is! Már a lift is feloldódott és boldogabban tárta szét vaskos karjait, kiengedve a babakocsis nőt magából. Távozás közben utoljára visszaeresztette tekintetét a bent tartózkodókra…. különösen a szófukar srác tekintetét kereste, MEGTALÁLTA! Már ő is mosolygott. Nem vigyorgott ….. de magához képest nevetett! Teljes volt az összhang mindenkivel, mintha régóta ismerték volna egymást. 1szürke nap lett színesebb mindhármójuk számára. NÉHA ENNYIN MÚLIK!… azthiszem.
K.R.