Ilyen volt a mi szemszögünkből a 2013-as Volt Fesztivál!

Idén nyáron a munkának köszönhetően igen kevés alkalmam maradt a szórakozásra, de azért a külföldről hazalátogató barátokkal már januárban megfogadtuk, hogy bármi történjen, idén nyáron is elutazunk legalább egy hazai fesztiválra, és ha már a party-triumvirátus egyik tagjának még nem volt alkalma ellátogatni Sopronba így fesztivál időben, hát a választás könnyen jött és mi is könnyen mentünk. Kicsit fura is volt, hogy most először nem a számunkra legcsábítóbb fellépők szerint döntünk, de választásunk így se bántuk meg. Az általam legletisztultabbnak tartott Volt Fesztivál idén sem fukarkodott az ígéretesnek mondható nevekkel, még úgy sem, hogy volt olyan fellépő, aminek az előadását én kissé csalódottan éltem meg. De erről később, haladjunk csak szépen sorban.

Idén már elkényelmesedett munkásemberekként mentünk, kihagyva a vonatozás sör áztatta örömeit, és a jóval nyugodtabb ásványvíz-autó kombót választottuk. Nagy megkönnyebbülésünkre nem volt nehéz dolgunk a célba érésben, még a GPS sem vált szükségessé – ezúton is köszönet a szervezők leleményes tábla elhelyezésének -, Sopronba érve kétségeinket meghazudtolva, kifejezetten hamar eljutottunk a fesztivál területére, a Lővérekbe. Annak ellenére, hogy a nulladik napot meghagytuk az igazán fiataloknak, és csak az első nap estéjére értünk fel, de így is gyors bejutás lett jutalmunk. Ezért újabb piros pont a szervezőknek, habár a sátor helyeket tekintetbe véve – ami addigra csak a nagy kempingben volt, ott is méregetősen – megjegyeztük magunkban, hogy ennyit a nyugodt alvásról, ismét a napon fogunk sátorozni. Sebaj, tanultunk ebből is, gyerekek sose hagyjátok ki a nulladik napot!

Az autó, a sátrak és ruháink gyors elhelyezése után, bele is vetettük magunk a helyi fesztivál életbe és pár korsó hideg sör társaságában útra keltünk. Kezdésnek az idei helyszín feltérképezésével foglalatoskodtunk, tovább növelve a hangulatot további sörök és egy welcome pálinka kíséretében. Belelestünk hogyan próbálják lezúzni a robotok által körbevett nagyszínpadot a tankok, majd megnéztük a valósághős Majka hogyan tudja ugrálásra bírni a tömegeket az OTP nevével fémjelzett Petőfi Rádió színpadon. Eztán jött egy kis Zagar, újabb rohanás, nagyszínpad, ahol 30 másodpercre lehettünk a Marstól – bár így lett volna – majd rohanás tovább a Telekom színpadára, ahol a füleinknek legkellemesebb dallamok szóltak (épp Ian Autorun játszhatott). Vagy Markov, addigra már inkább a füleinkre hagyatkoztunk, mint sem a látásunkra, de így is nagyon jól éreztük magunkat, sőt, utána Chris.SU olyat pörgetett, hogy azt örökre az emlékezetembe véstem. Közben vetettünk egy rövid kitekintést a GDF színpadára is, mert hát az izraeli dubstep gyilkoló gép, Borgore műsorába bele kellett néznünk mindenképpen. Személy szerint engem nem varázsolt el, hiába volt ő az egyik, általunk leginkább várt fellépő. De ne csak az én véleményemre hagyatkozzunk, mert ettől független az ott táncoló tömegek igencsak meglincselhetnének galád szavaimért, figyelembe véve, mennyire élvezték a bulit. Innentől kezdve viszont igazi összevisszasággá változott az este, színpadról színpadra jártunk, ahová éppen a dallamok és a szép lányok csábítottak minket. Fáradság ide vagy oda, azért a napfelkeltét még a sátorhoz szűrődő hangorkán mellett megvártuk és egy utolsó habos korsóval tósztot mondtunk a soron következő napnak.

Ami egyébként igen-igen hamar el is jött, tekintetbe véve, hogy – talán hál istennek – a nap nem sokáig hagyott a sátorban nyugodni minket. Dél tájt már a város felé vettük az irányt, hogy néminemű élelmiszer és hideg ital társaságában egy Soprontól nem messze fekvő strandra vegyük az irányt, ahol egy igen kellemes napot kint is töltöttünk, szívünkbe zárva teljesen ezzel a Tómalom strandját. Ezután visszavettük az irányt a fesztivál felé, és alapos tervezgetés után teljesen más irányon mentünk, mint szerettünk volna. Nagy sajnálatomra a hölgyeket megszégyenítő készülődésnek köszönhetően lemaradtunk Eger zászlóvivőiről, a Kerekes Bandről, de szerencsére még épp időben elkészültünk – vagy felkészültünk? – ahhoz, hogy megnézzük, mit is alakít a nagyszínpadon a Quimby, a Hurts és a Knife Party. Ebből a hármasból a Knife Partyt emelném ki, de sajnos negatívan. Számomra ők okozták az első csalódást, mert bár az előző két zenekar kellemes nyomot hagyott, az ausztrálok ezt könnyen józanító hatásúvá rombolták, mely vokális sokkból mentsvárként emelt fel minket Bonobo Petőfis hatékonyságú fellépése. Ezután érkezett Dj Fresh brit földről, aki csak tovább vitte a szekeret nyárias zenéivel egészen odáig, hogy Chris.SU zárásként – számomra mindenképpen – a fesztivál egyik legjobb záró estjét varázsolta oda nekünk, telis tele új fülbemászó dallamokkal és réges-rég elfeledettnek hitt klasszikusokkal.

Billy Talent

Majd jött a harmadik nap, már itt kezdtem érezni, hogy jajj nekünk, ismét elröppen velünk ez a fesztivál is. Mennyire rövid élvezet is ez parányi kis létünkben, ennek megfelelően az előző kellemes nap örömein felbuzdulva, ismét a tó felé vettük az irányt, a nyugodt csendes pihenést választva, hogy aztán ismét reggelig rophassuk neki. Meg kell hagyni, ez igencsak jó ötletnek bizonyult, mert a tűző napsütésnek hála a sátorban semmit nem tudtunk volna aludni, és ami fontosabb, ez a csöppnyi pihenés jól is jött, mert ez a nap sem lett kevésbé táncolós, mint az azt megelőzőek. Az este első szakasza igaz nem teljesen az aktuális fellépőkről szólt, de azért belenéztünk a Papa Roach és Billy Talent koncertjébe is, még ha stílusuk messze is állt a mienktől. Hogy hazai szavakat is halljunk, belehallgattunk a jó öreg Alvinék előadásába is. Ahhoz pedig, hogy kellőképp feltüzelve érkezzünk az általunk leginkább várt esti fellépők bulijára, kihagytuk a teniszzsonglőr Martin Sloveig előadását, és egy kiadós falatozás után, Calyx & Teebee – talán nem mondok nagyot, ha úgy mondom – fenomenális settje felé vettük az irányt, amire Jade – rövid és vicces, kölcsön robot sisakos előadásával pláne – feltette az i-re a pontot. Az meg, hogy eközben szinte rohanva szedtem néha a lábam, hogy belenézhessek az OTP színpadon zenélő Sven Vath-be, már csak a kellemes ráadás volt és ékes bizonyítéka, hogyan adhatunk hozzávalóul olyan fellépőket egy fesztivál utolsó előtti estéjének receptjéhez, hogy az ott avanzsáló közönség, sose feledhesse el azt a napot.

Tekintetbe véve, hogy ismét nagyon melegre ébredtünk, no meg azt a tény, hogy a lefekvés sem sikeredett reggel nyolcnál korábban, nem kell mondanom, hogy ismét a part felé vetettük magunkat, hogy hűs árnyékban hűs vízben készülhessünk fel a könnyes utolsó napra. Ekkora már erőink utolsó morzsáit kapartuk össze, de tudtuk, nem adhatjuk fel, hisz milyen fesztiválozó az olyan, ki az utolsó nap vérzik el a nagy harcban? Igen, tudom, kitartó, de akkor is muszáj valahogy tartani a lépést fiatalkori önmagunkkal, szóval mindent bele! Kezdésnek volt egy kis Parov Stelar a nagyszínpadon, ami alatt – az idei Volt Fesztivál során először – egy kis időre elköszöntem barátaimtól, és belevetettem magam a singli élet és a GusGus csodás dallamvilágának gyönyöreibe, amit nem is bántam meg, mert ha ezt az élményt nem élhettem volna át, ott abban a pillanatban, azt hiszem az idei soproni kitérőnk második és egyben utolsó csalódása kissé lehet meg is őrjített volna. Example a nagyszínpadon, és sokan élvezték is, óriási tömeg volt, fények hangok mosoly és tánc, én még is égnek meredő hajjal menekültem vissza Dub FX lágyan, de még is ütemesen ölelő karjaiba. Nincs mit tenni, a mainstream nem az én világom, that’s all folks. Vagyis nem, miket is beszélek, mert azért volt még olyan történés az estében, aminek örülhet az ember. Még ha erre nem is feltétlen kíváncsi mindenki azért elmesélem röviden. Ugyanis egy otthoni régi ismerősömnek hála megtapasztalhattam, életemben először milyen érzés a nyakadban egy lánnyal olyan zenékre ugrálni, amiket egyébként nem szeretsz, de ott akkor még is élvezed – és mondja azt bárki, hogy nem ez az egyik olyan fesztiválérzés, amit egy bulin se tapasztalhat az ember. A másik pedig annak a hihetetlensége volt, hogy ismét az utolsó pillanatokban belefuthattam abba a lányba, akit évekkel ezelőtt ismertem meg itt Sopronban a fesztivál alatt, és azóta is akármikor erre hoz utam, csak itt, sehol máshol, de egymásba futunk. Ezek szerintem olyan apró élmények és emlékek, amik csak felejthetetlenebbé teszik az embernek ezeket az eseményeket, megmosolyogtatnak és örökké megmaradnak. Ráadásul a zenei vég sem lett akármilyen, nehéz volt dönteni hol vesse meg lábát az ember. Míg a Petőfi színpadon Skream és Matt U-ék adták a jobbnál jobb talpalávalót, addig a GDF színpadán a hazai fesztiválokról kihagyhatatlan Rewind csapat (Cadik, Palotai, Zosha, MC Zeek) mutatták meg nekünk, hogy miért is vannak ők ott minden valamire való fesztiválon kis hazánkban.

Mindent összevetve az idei soproni találka sem alakult rosszul. Temérdek zenei stílus igényes és profi előadója mutatta meg magát a nagyérdeműnek. A fesztivál hangulat végig adott volt a helyszínen és a városban egyaránt, ráadásul külön dicséretet érdemel a szervezőség azon csapata, akik a tisztaságért voltak felelősek. Ami körülvett minket egyre szimpatikusabbá tette a Voltot még azok számára is, akik még szende fesztivál szűzként is érkeztek oda. Nem voltak eltaposott pohárcsordák, sem szeméthalomba átforduló szemetesek, ehelyett kifejezett tisztaság jellemezte az ott töltött napokat bizonyítván, hogy ha nem is minden téren, de azért valamiben kezd előre lépni piciny kis hazánk és annak büszke népe. Más nevében nem beszélhetünk, de a magunk részéről köszönjük az idei Sopront, remélem jövőre veletek ugyanitt!