(Ma sem szeretnék aludni. Korgó gyomorral megvárom, hogy reggel legyen. Addig meg hagyom gondolkozni a jobb agyféltekém. Inspiráció.)
A felszín függőlegesen eklektikus mozgása. Futószalagon. Talán mintha így kezelném a mát.
A nemtörődömség mély kanapéjába huppanva horkolok éberen. Éberen. Igyekszem éberen álmodni.
(Azért várom, hogy álmosodjak. Úgy hitelesebb lenne minden szavam. Inspiráció.)
Betűket. Ragokat. Ragasztok össze. Hogy a semmim is jelentéssel bírjon.
Holnap visszanézem, hogy nem volt éppen hangom a villamoson délután.  Annál inkább csak tömör dogmatizmusom kering. Dogmatizmus? Merev gondolkodás. Amibe én most próbálok távot titulálni.
Pestről éppen Hatvanba tartasz, de Egerbe vágysz. Tehát én pont így. Tehát cikázom. Tehát táv lakó volnék? (értelmetlen anomália)
(Cigarettaszagúvá kenetem ujjaim, amikből darabolom most ezt a ’felvilágosodást’ sem követő montázsom. Inspiráció.)

Helyesbítem. Kellemetlen alak volnék? Megpróbálnak nem szeretni. Szeretném, ha sikerülne. Tényleg, nem érdemes szeretni. Egyelőre. Egyelőre. Egyelőre. Egyelőre. Egyelőre.
Kényszerből  törekszem K.R. szavaira hozzám. ’Túl jó társaság a magány. Egyelőre.’
Valóban. Jobb. Most.
Valóban jobb most?

(Valóban csukva kéne most lennie a szememnek, hogy ne tudhassam ki is volnék jelenleg. Inspiráció.)
Költő lennék. Szívesen. Írok egymagam véréből:
’kifelé szocialistán páskomligeti testéből.
első gyermeket elkezdett. inkább.
kertésztechnikumba járt viszont.
pedig színész szeretett volna lenni a táliában.
de csendes budapesti lány volt. budapesti.
és mégis panel falnak dőlve vidékről álmodozott.’
Mostanában sokat gondolok anyára. Ha épp távol vagyok. Mert elkezdtem félni, hogy megéli a halálom. Nem érdemelné ezt. Én a halált igen azért (bolond lehetek most). Anyacentrikus lettem hajnalra? Miért?
Tulajdonképpen megkért, hogy öregedjek meg az ő kedvéért.
(Inspiráció.)

M.R.