Minden kortárs elektronikus zene kedvelő nagy-nagy örömére 2016. február 27.-el elérkezett a kilencedik Trafó Electrify estéjének ideje! Ahhoz pedig, hogy ez alkalommal is egy felejthetetlen zenei élményben legyen részünk, ismét odatették magukat a szervezők és igazi ínyencségeket hoztak el nekünk. Lássuk hát, mit hoz az a bizonyos kilencedik!
A soron következő Electrify fellépői közt az első előadó egy bizonyos tibeti-nepáli gyökerekkel rendelkező hölgy, Aïsha Devi lesz, és kicsit utána nézve munkásságának, egy igen jó kezdő lökete lehet az estének. Zenéit már egyszeri meghallgatás után is érezhetően átitatja egyfajta spiritualitás, ami könnyen át is ragad a hallgatóra, hogy aztán a misztikus béke világába kalauzoljon tovább. Ugyanakkor semmiféleképpen sem szabad azonnal egy psy-trance/goa irányvonalra gondolni esetében, amit ő alkot merőben más és épp emiatt jóval több, egyedibb. Hangzásvilágát tekintve keleties gyökerű, de még sem ragadt le ott, hisz olyan UK Bass hangzással van párosítva, aminek elegyétől galaxisokon is keresztül utazhat az ember, anélkül hogy a mély dobhártyaszaggatóan gyilkos lenne. A néhol megjelenő robotikus vocal pedig igazi hab a tortán! Transzzene.
Az este második fellépője egy norvég képzőművész lesz. Igen, jól olvastátok, képzőművész, nem, nem zenész. Bár személy szerint úgy gondolom, a kettő gyakran átfedi egymást, sőt könnyen lehet, hogy egy igazi performansz az ami várni fog ránk? Meglátjuk. Mindenesetre TCF már egy jóval árnyaltabb területe lesz az estének. Zenéit bármennyiszer is hallgattam újra – bár rá kellett jönnöm, nem is igazán szeretek már műfajilag tipizálni – nehezen tudnám hova tenni. Talán zaj, de mégsem. Talán hardstyle, de az sem. Hardcore, ádehogy. Inkább mindez egyben és még több is. Munka közben megjegyzem a kollégák érdeklődő tekintete követte a fülesből kiszűrődő digitális metafórákat, amit ők leginkább zajként aposztrofálhattak. Számomra egy újabb kellemes utazás volt lépésről-lépsre trackről-trackre. Nem is próbálkozom tovább a beazonosításával, itt a link, kattints, hallgass, aztán gyere a Trafóba és láss. Ha szereted az ambient-et vagy a kortárs elektronikát, élvezni fogod.
A harmadik és egyben utolsó a sorban pedig az a bizonyos Luke Younger aka Helm lesz, aki számomra az este legnagyobb kérdőjelét tartja. Persze nem a jelenlétét szeretném ezzel megkérdőjelezni. Inkább azt, hogy mit várhatunk tőle, mivel akárhogy nézelődtem, akárhogy kerestem – az rendben, hogy leginkább a zaj zene és néhol a dubtechno stílusjegyeivel találkoztam – még sem tudom magam elé képzelni mivel fog meglepni minket. Ilyen egyszerűen biztosan nem lehet körülhatárolni. Talán azért, mert az elmúlt tíz évben összerakott húsz album mind-mind rejtett magában valami váratlant? Vagy, csak abból az alapvető tényből kiindulva, hogy turnézott ő már punk zenekarral is, de fellépett a méltán híres Boiler Room-ban egyaránt? Meglehet. Annyi bizonyos, előadását tekintve teljes mértékben beleillik abba a képbe, amit az Electrify megalkotásakor elképzelhettek a Trafóban. Igazi meglepetés.